Index Vakbarát Hírportál

Megmérgezték a szegedi utca legszebb fáját, ki kellett vágni

2018. szeptember 21., péntek 17:34 | aznap frissítve

A szegedi Boros József utcában található annak a platánfának a csonkja, amit a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft.-nek ki kellett vágnia, mert a közelmúltban valaki megmérgezte a növényt. A 40 éves fa a mérgezés következtében pusztulásnak indult, ezért ki kellett vágni - közölte a Délmagyar.hu.  

A nyáron vették észre, hogy az Árkád hátsó sarkánál, a Boros József utca 20. előtt egy szép platánfa a társasházi garázsok előtt a kihajtás után elszáradt – nyilatkozta a lapnak Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezető igazgatója. A Google Mapsen az utcán végigmenve amúgy ez volt az utca legszebb fája. 

Közelebbről megvizsgálták, és jól látszott, hogy lyukakat fúrtak a fatörzsbe, amibe vélhetőleg valamilyen mérget injektáltak, így a fa pusztulásnak indult. Ezt alátámasztja, hogy az injektálás alatt sarjadni kezdett a növény. A Magyar Faápolók Egyesületének becslése alapján a 40 éves fa természeti-környezeti értéke 877 ezer 500 forint. A rendőrségen büntetőfeljelentést tettek veszélyeztetést előidéző környezetkárosítás miatt. 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki az elkövető nyomravezetőjének. 

Ez egy nagyon káros közösség- és természetellenes cselekedet, ezt és az ehhez hasonló eseteket kiemelten kell szankcionálni – magyarázta Makrai László a Délmagyarnak.

Rovatok