Index Vakbarát Hírportál

Nincs már utasbiztosítás a BKV-jegyekben, a sofőröket szívatják

2018. június 22., péntek 09:25

Az utasok tájékoztatása nélkül szüntette meg a BKV a jegyek és bérletek biztosítását, írja péntek reggeli közleményében a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az EKSZ szerint a BKV évi mintegy 50 millió forintot spórol meg ezzel.

"Amilyen »hangosan« bevezette anno, olyan csendben kivette már néhány évvel ezelőtt a BKV a jegyekből és bérletekből az utasbiztosítást. Azóta lényegesen bonyolultabb és időigényesebb is behajtani egy esetleges baleseti kártérítést a cégtől" – állítja a szervezet elnöke, Naszályi Gábor.

Az elnök szerint az utasbiztosítás megszűnése nemcsak az utasokat érinti, hanem a járművezetőket is, hiszen a cég még akkor is megpróbálja rájuk hárítani a megsérült utasok kártérítését, ha nem ők hibáztak.

A társaság a szolgáltatás megszűnése után is felel az utasok testi épségéért, ha valaki megsérül és jogosan kér kártérítést, azt ki kell fizetnie. "Már, ha a bíróság megítéli azt.  Mivel a cég igyekszik kitérni a fizetés elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket. A BKV általános álláspontja szerint azonban az utas a hibás még azért is, ha egy hirtelen nagy fékezéskor balesetet szenved a mozgó járművön, mert nem kapaszkodott elég erősen" – teszi hozzá az elnök.

A szakszervezet azt különösen felháborítónak tartja, hogy cég még a bírósági döntés ellenére is megpróbál minden áron a pénzénél maradni úgy, hogy az utasnak kifizetett összeget igyekszik az ügyben érintett vétlen járművezetőre hárítani. Ez végtelenül inkorrekt módszer, amely a munka törvénykönyve adta lehetőséggel való súlyos visszaélés is

– mondja az EKSZ elnöke, aki szerint a munkavállaló kizárólag a szándékos károkért felel, ám egy hirtelen fékezés következtében történt fékezés a meglátása szerint nem minősül annak. A közlemény szerint a BKV a használt járművek sérüléseit, gondatlan károkozás címén, szintén a dolgozók költségén javíttatja, mégpedig új értéken.

Az EKSZ a fentiek miatt arra szólítja fel a BKV-t, hogy

hagyjon fel a gyakorlattal, amelynek célja, hogy minden váratlan költséget a munkavállalók nyakába varrjon.

Az utasbiztosítást a magyarországi közösségi közlekedési társaságok közül csak a BKV építette le, a MÁV-nál és a Volánbusznál jelenleg is létezik ilyen.

A BKV a kérdéseinkre nem válaszolt, péntek délután azonban kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, hogy 2012-től mondták fel a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utasbiztosításukat, mivel "annak fenntartása gazdaságtalan, előnytelen volt, illetve fenntartását a BKV Zrt. részére jogszabályi kötelezettség nem írja elő."

A szöveg megjegyzi, hogy a BKV utas-balesetbiztosítással nem, felelősségbiztosításokkal azonban rendelkezik. "A felelősségbiztosítási módozatokban foglaltak szerint a partner biztosító társaságunk helytáll a BKV Zrt. által okozott károk megtérítéséért a biztosítási szerződésben meghatározott kártérítési limit mértékéig, amennyiben a magyar jogszabályok alapján Társaságunk felelőssége a károk bekövetkezésében megállapítható" – írják.

A BKV állítása szerint 2012-ben több helyen megjelent közleményben tájékoztatták az embereket az utasbiztosítás megszűnéséről. Kárbejelentést az alábbi elérhetőségeken lehet tenni.

Rovatok