Index Vakbarát Hírportál

Május 8-án lezárják a Kossuth teret

2018. április 24., kedd 22:36 | aznap frissítve

Ahogy arról beszámoltunk korábban, rengeteg embert mozgatott meg a választás utáni első kormányellenes tüntetés Budapesten. A tömeg az Operánál gyülekezett, innen indultak át az Andrássy-Bajcsy-Zsilinszky-Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre. Volt olyan pillanat, hogy a vonuló tömeg eleje már a Kossuth téren volt, amikor a vége az Andrássyról még nem fordult ki. A Kossuth téren aztán többen is beszédet mondtak, és meghirdették egy héttel későbbre a második tüntetést.

21-én, szombaton ez is megtörtént: 2.0 Mi vagyunk a többség – Újabb tüntetés a demokráciáért néven. Bár várható volt, hogy a százezres nagyságú tüntetés után már nem lesz ugyanakkora lendület egy héttel később, azért meglepően sokan, több tízezren mentek ki most szombaton is, ahol a Kossuth téri gyülekező után a Szabad sajtó útjára vonult a tömeg. Itt ismét beszédek hangzottak el, de már eggyel reálisabb dolgokról beszéltek, és a fő felszólaló Márki-Zay Péter volt, Hódmezővásárhely friss polgármestere. És a tüntetés végén bejelentették a következő tüntetés időpontját és helyszínét is: május 8-a, Kossuth tér.

Most pedig kiderült, egy hétfői keltezésű dokumentum szerint az országgyűlési őrség úgy határozott, hogy május 8-án lezárja a Kossuth teret (a Parlament előtti teret és a füves részeket).

De az látszik, hogy a hivatalos tüntetés előtt feloldják a lezárást, hiszen a dokumentum szerint legkésőbb délután kettőig lesz lezárás, miközben a hivatalos tüntetést délután 5-re hirdették meg.

A határozat szerint a lezárásra - 6:00-tól legkésőbb 14:00-ig - azért van szükség, mert aznap lesz az országgyűlés alakuló ülése, és a hivatalos programok egy része kiterjed a Kossuth térre is. A programokon pedig "az újonnan megválasztott képviselőkön kívül több védett személy is részt vesz" - írják. A dokumentum ezen a linken érhető el. Azt írják, hogy "a lezárás hiányában nem lenne biztosítható a hazai védett személyek, az országgyűlési képviselők, a rendszeresen érkező diplomáciai küldöttségek, illetve külföldi védett személyek szabad mozgása".

A tüntetést délután 17.00-ra hirdették meg. És bár létrehoztak egy másik eseményt is, amiben élőláncot szeretnének vonni a Parlament köré aznap, és ezt már hajnalban megkezdenék, de elég nagy különbség van a résztvevők számában a visszajelzés szerint. Míg a délutáninál kedd este tízkor 7 ezer ember van, aki azt nyomta, hogy ott lesz, és 20 ezer érdeklődik, addig a hajnaltól kezdődő élőláncos-sátrazós tüntetésnél kevesebb mint 900-an nyomtak rá, hogy ott lesznek, és 5 ezren arra, hogy érdeklődnek.

(forrás: orszaggyulesiorseg.hu)

Rovatok