Index Vakbarát Hírportál

Fenyő-gyilkosság: Kunczét is kikérdezték a rendőrök

2018. április 24., kedd 11:37

Kuncze Gábor volt SZDSZ-es politikust, egykori belügyminisztert is kihallgatták a Fenyő-gyilkosság ügyében – igaz, nem most, hanem korábban. Ez persze egyáltalán nem meglepő, miután Fenyő egykori bizalmasa, Perczel Tamás halálos betegen egy róla szóló, 2004-ben készült dokumentumfilmben részletesen beszélt a médiacézárral való kapcsolatáról. Perczel akkor elmondta, hogy Horn Gyula akkori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter is tudott Fenyő János és Gyárfás Tamás médiapiaci háborújáról.

Perczel a filmben azt állította, hogy Fenyő rendőri és titkosszolgálati segítséggel adatokat gyűjtött Gyárfásról, az így keletkező százoldalas dossziét pedig odaadta Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek, de aztán nem történt semmi. Perczel azt is mondta, hogy a két ember háborúskodása miatt sor került egy hármas találkozóra Horn Gyulával, aki megpróbálta kibékíteni őket, és arra kérte Fenyőt, hagyja békén Gyárfást.  

Perczel Tamást a Fenyő-gyilkosság után azonnal kihallgatták, de azt állítja, hogy vallomásából több részletet is kihagytak. Nem írták jegyzőkönyvbe például az akkori miniszterelnök Horn Gyula, illetve belügyminisztere, Kuncze Gábor nevét. Perczel emiatt úgy érezte, hogy a rendőrség nem is igazán akarja felderíteni a merényletet.

Kunczét végül 2012-ben hallgatta ki a rendőrség tanúként, miután Jozef Roháčot elfogták. A Pesti Srácok most közzétett részleteket Kuncze vallomásából. A volt belügyér a rendőröknek azt mondta, Fenyőt és Gyárfást is ismerte, és tudott a kettejük közötti konfliktusról. Szerinte a kettejük közti ellentét oka, hogy „Fenyő a Nap TV stábjában lévő embereket ki akarta szervezni”. Kuncze szerint Gyárfás többször panaszkodott is neki erről, ám „Fenyőnél ezt nem tapasztalta, de neki nem is lett volna oka rá, hisz ő volt az agresszor”.

A rendőrök arról is érdeklődtek, létrejött-e Horn Gyula kezdeményezésére a Fenyő–Gyárfás-találkozó. Kuncze erről nem tudott, de elképzelhetőnek tartotta, hogy ennek ellenére a volt miniszterelnök összehozta a feleket egy békítő tárgyalásra. 

Kunczét arról is kérdezték, hogy valóban kapott-e Gyárfásra nézve terhelő dokumentumot, iratanyagot Fenyőtől. Kuncze ezt tagadta. (Perczel a dokumentumfilmben azt állította, hogy az egykori belügyminiszterrel ezzel kapcsolatban egy Kunczéhoz köthető konspiratív lakásban is találkoztak.)

(Borítókép:  Marjai János / MTI)

Rovatok