Index Vakbarát Hírportál

Antiszemita hangulatkeltés Hódmezővásárhelyen?

2018. február 23., péntek 13:14

A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség (HZSH) nem tett politikai nyilatkozatot, sem párt, sem jelölt mellett nem állt ki, és nem foglalt állást a polgármester-választási kampányban – jelentette ki az Indexnek Erdélyi Miklós, a hitközség elnöke. A HZSH-t azért kerestük, mert a hitközség felkerült egy szórólapra mint az összellenzéki polgármesterjelölt, Márki-Zay Péter támogatója. A Mazsihisz közleményben reagált, egyházi szerepfelfogásukkal teljes mértékben összeegyeztethetetlennek nevezve a pártpolitikai küzdelmekben való részvételt.

Az ügyvédként praktizáló Erdélyi Miklós szerint a HZSH szerepeltetésének az az egyetlen célja, hogy antiszemita húrokat pengetve az egyébként hithű katolikus Márki-Zay ellen hangolja a város közvéleményét, és erre alkalmas is lehet. Erdélyi biztos benne, hogy az akció mögött Lázár János áll, a fideszes jelöltet, Hegedűs Zoltánt az ő bábjának tartja.

A szórólapon az ügyvéd név szerint, kiemelve is szerepel. Mint mondta, már évek óta nem politizál, de korábban valóban Lázár ellenfele volt, akárcsak a szórólapon felsorolt többi személy. Erdélyi Miklós szerint a mostani ügy előzménye, hogy 2006-ban ellenfelei egy alkalommal a neve mellé az apja születési nevét, a Grünwaldot is odaírták, a mostanihoz hasonló céllal. A hitközségnek 52 tagja van, és Erdélyi a városban 80-100 körülire becsli a zsidó származásúak számát.

Lázár János sajtós munkatársa, Gőbl Vilmos az Indexnek azt mondta, hogy a választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltjeként Lázár szomorúnak tartja, hogy a kampány ilyen irányba fordult, és a város megosztása, gyűlöletkeltés zajlik. Korábban arra kérte a polgármesterjelölteket, hogy ne hozzanak szégyent a városra, és emellett most is kitart. 

Hegedűs Zoltán, a Fidesz polgármester-jelöltje az Index kérdésére elítélte, hogy Hódmezővásárhelyen bárkit is a véleménye, világnézete, politikai, vagy vallási hovatartozása miatt megbélyegezzenek, és elkeserítőnek nevezte, hogy a polgármesteri választási kampány idáig fajult. 

A dokumentum kiadójaként feltüntetett SME-ről továbbra sem tudni, hogy kit vagy milyen szervezetet fed. Hogy az SME-vel kapcsolatos képet árnyalja, Gőbl elküldött egy ugyanilyen aláírással ellátott, Lázárt lejárató viszonylag friss szórólapot. Arról, hogy a két kiadvány mögött ugyanaz a személy vagy szervezet áll-e, semmit nem lehet tudni.

Rovatok