Az algakutató, aki segített megnyerni a második világháborút

2018.04.24. 05:29

A bálnatenyésztéshez mit sem értő balneológusok országában nem szorul különösebb magyarázatra, miért nem ildomos a teljesen különböző tudományterületek állami összekeverése. A második világháború azonban arra az esetre is szolgáltat példát, amikor a döntéshozók totális fogalmatlansága akár még jól is elsülhet – például úgy, hogy egy algaszakértő segít megfejteni a kódolt német üzeneteket.

A sikertörténet kiindulópontja egy banális tévedés, illetve egyetlen betű: a kriptogramok kódolt üzenetek, a kriptogámok viszont olyan virágtalan, spórával szaporodó élőlények, mint az algák, a mohák vagy a moszatok. A brit védelmi minisztériumot a háború éveiben érthető módon inkább az előbbi érdekelte, véletlenül mégis az utóbbi terület neves szakértőjét sikerült leigazolniuk a legendás Bletchley Park kódtörő csapatába, ahol Alan Turing és társai az ellenséges üzenetek megfejtésén dolgoztak.

Az illető Geoffrey Tandy 1939-ben jelentkezett önkéntesként a brit haditengerészethez, innen került a szövetséges jelhírszerzés központjába, ahol Six kódnéven a háborús kódfejtés Szent Grálja, a hírhedt német Enigma kódjának feltörésében kellett segédkeznie. Bár nagyon igyekezett, hogy megszolgálja a szándékolatlan bizalmat, Tandy a kinevezése ellenére nem változott varázsütésre matematikussá.

1941-ben váratlanul mégis eljött a nagy pillanata, amikor a csapatnak éppen az ő sajátos szaktudására volt szüksége a kódháború egyik csatájának megnyeréséhez. A szövetséges erők ugyanis elsüllyesztettek egy német tengeralattjárót, amely tele volt értékes német dokumentumokkal, köztük a kódolt üzenetek feloldásához használt kódtáblázatokkal. Mire azonban a britek hozzájutottak a zsákmányhoz, a papírok szanaszét áztak a tengeralattjárón, és félő volt, hogy használhatatlannak bizonyulnak. Tandy azonban a háború előtt életvitelszerűen nedves algamintákkal babrált, így pontosan tudta, hogyan lehet biztonsággal kiszárítani és megőrizni az elázott papírokat, illetve a rajtuk szereplő információt.

A művelet természetesen sikerült is, így Tandy megmentette a kódtáblákat, és áttételesen a kriptogámok világáról mit sem sejtő minisztériumi hivatalnokokat is, akiknek köszönhetően ilyen valószínűtlenül szerencsés helyen találta magát. Így tudott egy algaszakértő tevékenyen hozzájárulni az Enigma megfejtéséhez, ami a történelmi konszenzus szerint évekkel gyorsította fel a háború lezárását.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM