Orosz és iráni hálózatokat számolt fel a Facebook és a Twitter

2018.08.22. 06:31

A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.

A Facebookról törölt tartalmak szemlátomást összehangoltan kerültek fel a közösségi portálra, és

Szaúd-Arábia-ellenes, Izrael-ellenes, illetve palesztinbarát témákat napirenden tartva iráni propagandát terjesztettek,

amivel elsősorban a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban élőket próbálták meg befolyásolni. A Twittert üzemeltető San Franciscó-i cég "összehangolt manipulációnak" minősítette ezt.

A közösségi médiumok vállalatait a FireEye kiberbiztonsági cég figyelmeztette minderre. A FireEye szerint egyes oldalakat az iráni Liberty Front Press (LFP) működtetett, amely - a Facebook szerint - "az iráni állami médiához", köztük az iráni Press TV-hez köthető. Az első oldalakat az LFP 2013-ban, majd 2017-ben hozta létre, de soha nem fedte fel perzsa kötődéseit. A Facebook közölte: a Liberty Front Pressről szóló információkat megosztotta az amerikai és a brit kormányzati illetékesekkel. A cég ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az iráni oldalak nem a 2018-as amerikai félidős választásokat akarták befolyásolni, eltérően az Oroszországhoz köthető oldalaktól és fiókoktól.

A Facebook az Iránhoz köthető oldalak mellett olyan oldalakat is eltávolított, amelyeket az amerikai kormányzat vizsgálatai szerint feltételezhetően orosz katonai hírszerző források irányítanak - elsősorban Ukrajnáról és Szíriáról szóló álhírekkel. Ezek pontos számát a Facebook nem adta meg.

Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója egy kedd esti telekonferencián közölte: a nyomozást hónapok óta folytatják, de azért nem törölték korábban a szóban forgó oldalakat, mert pontosan ismerni akarták a hálózat kiterjedését és szándékait. Leszögezte, hogy a nyomozást tovább folytatják, annál is inkább, mert további "kártékony aktivitásra" számítanak.

A Facebook és a Twitter bejelentésére azt követen került sor, hogy kedd reggel a Microsoft szoftvergyártó cég orosz hackertámadási kísérleteket leplezett le, melyek a Nemzetközi Republikánus Intézet nevű think-tank, illetve a Szenátus egyes republikánus politikusainak fiókjai ellen irányultak.

(MTI)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM