Tévét nézett az önvezető Uber-autó sofőrje, miközben halálra gázolta járókelőt

2018.06.22. 17:15

A rendőrségi jelentés szerint tévét nézett annak az önvezető Uber-autónak a felügyelő sofőrje, ami halálra gázolta az úton átkelő 49 éves Elaine Herzberget az arizonai Temple-ben idén márciusban. A sofőr – aki valójában csak felügyelte az autót – egy tehetségkutató műsor, a Voice egyik epizódját nézte, nem az utat. Ezek alapján halálos gázolás miatt is felelősségre vonhatják.

A temple-i rendőrség azt állítja, hogy az ütközés biztosan elkerülhető lett volna, ha a sofőr, Rafaela Vasquez az utat figyelte volna, miközben a jármű önvezető módban haladt. 

Az önvezető autókkal végzett kísérletek során az Uber leszögezte, hogy az emberi sofőrnek állandóan az utat kell figyelnie, hogy átvehesse a jármű irányítását, ha szükség lenne rá – például ha a jármű olyan helyzetbe kerül, amivel nem tud megbirkózni.

Vasquez az ütközés előtt fél másodperccel emelte fel a tekintetét a telefonja kijelzőjéről – írja a jelentés –, de 5,3 másodperccel a gázolás előtt még a telefont nézte. Ekkor a szóban forgó Volvo 70 kilométeres óránkénti sebességgel haladt.

Az amerikai közutak biztonságáért felelős szervezet, a US National Transportation Safety Board vizsgálata kiderítette, hogy az önvezető autónak nagyjából hat másodperce volt reagálni, miután észlelte, hogy Herzberg átkel előtte az éjsötét úton. A jármű viszont nem tudta gyalogosként azonosítani Ms. Herzberget, így semmit sem tett, hogy elkerülje az ütközést.

Az Uber nem kommentálta a rendőrségi jelentést.

(BBC News)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport