Vízilabdabotrány: Az ember padlót fog, de ez biztos nem velem történik

GettyImages-1773591
2018.09.19. 12:51

Párhuzamos valóságban élek, ez biztosan nem velem történik, drámai volt, ami lezajlott bennem

– mondta K. Z. volt vízilabdázó a DIGI Sport reggeli műsorában. Ő az egyik exsportoló, akit egy 13 éves lány szülei feljelentettek szexuális zaklatás miatt.

Az olimpiai bajnok megerősítette azokat a sajtóhíreket, hogy bár történt feljelentés, de a hatóságok még nem keresték meg őket.

Élete sok tekintetben nem változott meg az ügy ellenére sem, elmondta, rengeteg bátorító üzenetet kapott, folytatja munkáját az OSC-ben is - ahol szeptember 1-je óta másodedző - , illetve saját pólósklubjában, ahol a gyerekek, a szülők ugyanúgy köszöntik, mint eddig.

A fiam idősebb, őt nem viselte meg, a lányom viszont elsőre kisebb sokkot kapott, és csak aztán sikerült megnyugodnia

– mesélte K. Z., aki látott már ilyen ügyeket a médiában, de nem tud megbirkózni ezzel az érzéssel.

Elértünk eredményeket, (az ügyben szintén megvádolt) társam is, nem tudjuk másképp élni az életünket. Aztán jön egy ilyen, akkor el lehet képzelni, hogy az ember rövid időre, de padlót fog.