Nagy pofonba szaladt bele a férfi pólóválogatott az Eb-n

2018.07.18. 22:27 Módosítva: 2018.07.18. 22:43

A jó kezdés után nagy pofonba szaladt bele a férfi pólóválogatott a barcelonai Európa-bajnokságon szerdán, második csoportmeccsén ugyanis 12-5–ös vereséget szenvedett az olaszoktól.

Borzasztóan kezdődött a meccs a magyar csapat számára, 10 percig még az emberelőnyökből sem tudott senki betalálni, így a második negyed elején 6-0 volt az állás az olaszok számára.

Innen még sikerült visszakapaszkodni, a második negyedben jelentősen feljavult magyarok sorozatban négy gólt lőttek, és Nagy is elég sokszor védett a kapuban, a félidőre 7-4–es olasz vezetéssel mentek a csapatok.

A harmadik negyed elején aztán egyenlíthetett is volna a magyar csapat, de hol a kapusuk, hol a kapufa mentette meg az olaszokat, így végül az első után a harmadikban sem sikerült betalálni, így pedig már nem volt esélye a válogatottnak, a negyedik negyedben is megszórták őket az olaszok, így végül hét góllal kaptak ki.

olaszmagyar
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Kicsit mérges vagyok, hiszen megbeszéltünk sok mindent, mégis, mindjárt az elején mintha elfelejtettük volna ezeket. Nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, mentálisan teljesen rossz kezdés volt.

– értékelt Märcz Tamás szövetségi kapitány a meccs után, hozzátéve, hogy sok ilyen pörgős ritmusú mérkőzés kell a csapatnak, amelynek meg kell becsülnie az adódó helyzeteket, hiszen egy erős ellenféllel szemben nehéz kialakítani azokat.

A magyar válogatott ezzel csoportelső már biztosan nem lesz, azaz nem kerülnek közvetlenül a négy közé, hanem játszaniuk kell majd a negyeddöntőbe kerülésért, ahol valószínűleg a címvédő, olimpiai bajnok szerb csapat lesz majd az ellenfél.