Senánszky begyűjtött még egy világbajnoki aranyat

2018.07.19. 10:11

Újabb két érmet szereztek a magyarok a belgrádi uszonyosúszó-világbajnokság harmadik napján, Senánszky Petra arany-, Varga Krisztina ezüstérmes lett.

Senánszky a jó kezdés után ezúttal az 50 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében győzött 21,13-as idővel, ezzel már a tizenegyedik felnőtt világbajnoki aranyát szerezte meg minden idők legeredményesebb magyar uszonyosa.

senanszky petra

Varga Krisztina is dobogóra állt a vb harmadik versenynapján, miután – a korábbi világcsúcson belül úszva – a 400 méteres uszonyos gyors kategóriában ezüstérmes lett.

A Kanyó Dénes, Mozsár Alex, Gruber Kornél, Bukor Ádám alkotta férficsapat a 4x200-as felszíni váltóban lett bronzérmes, ami már csak azért is érdekes, mert ez gyakorlatilag hat magyar klasszis sikere volt, ugyanis az előfutamban Hamlin Matthew és Dimák Dávid is úszott, a döntő előtt dőlt el, hogy Kanyó és Mozsár kerül be a végső négyesbe.

Két számban voltak még érdekeltek a magyarok, 400 méteres uszonyos gyors kategóriában Stadler Bence az 5., míg 400 méteres búvárúszásban Mozsár Alex a 6. helyen végzett.

Magyarország így a harmadik nap után 3 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal az éremtáblázat negyedik helyén áll, az oroszok, a kínaiak és az ukránok mögött.