Serena Williams: Majdnem meghaltam a szülésem után

2018.02.21. 02:35

Egy a CNN megjelent írásában a korábbi világelső teniszező Serena Williams azt közölte, hogy szeptember elsején majdnem belehalt első gyermeke, Alexis Olympia szülésébe.

Williams azt írta a terhessége könnyű volt, császármetszéssel szült, mert gyermeke pulzusa rohamosan csökkent. A műtét is könnyen ment, de 24 óra múlva minden bizonytalanná vált.

063 917086660

„Majdnem meghaltam azután, hogy életet adtam a lányomnak, Olympiának. De már szerencsésnek tartom magamat. Tüdőembóliával kezdődött. Ez az állapot, amikor egy vagy több artéria a tüdőben elzáródik egy vérrög miatt. Mivel volt ilyen az orvosi előtörténetemben, féltem ettől a helyzettől. Amikor kifogytam a levegőből, egy másodpercet sem vártam, hogy riasszam a nővéreket." – írta Williams.

Ekkor további komplikációk léptek fel, az erős köhögése miatt felszakadt a császármetszésnél ejtett sebe is. Újra műtőbe került, ahol az orvosok vérömlenyt találtak a hasában. Ezután újabb beavatkozásra került sor, amivel megakadályozták a tüdejében a vérrög mozgását.

Williams ezután hazament, ahol a következő hat hetet ágyban töltötte.