Michelisz és a kocsija is sérült a hatalmas portugál rajtbalesetben

2018.06.23. 19:46

Óriási rajtbalesettel indult a WTCR, vagyis a túraautó-világkupa Vila Real-i hétvégéjének első futama szombaton, a rajt után az első sorból induló két Sébastian Loeb Racing-versenyző akadt össze, Rob Huff és Mehdi Bennani túl keményen harcolt az első helyért, összeakadt a kerekük,

ami miatt az egész mezőnyt érintő hatalmas tömegbalesetet okoztak.

Michelisz Norbertnek némi szerencséje volt, a harmadik helyről induló magyar ha nem is tudta kikerülni teljesen a balesetet, a szélén eljött, a Hyundaiának a bal eleje sérült, a bal első ajtót teljesen cserélni kellett, az ütközés pedig megrántotta Michelisz jobb csuklóját is.

A többség nem volt ennyire szerencsés, Huff kocsija totálkáros lett, a motor is kiszakadt belőle, de lényegében nem volt pilóta, aki ne került volna bele valamennyire a balesetbe, és így ne sérült volna valamennyire a kocsija. A Sébiastien Loeb Racing később megerősítette, hogy vasárnap nem tudnak rajthoz állni, egyik kocsit sem tudják időben megjavítani. A 2017-es világbajnok Thed Björk Hyundaia ki is gyulladt, a svéd beindította az oltórendszert, majd az ablakot kirúgva mászott ki a roncsok közé szorult kocsiból.

A kocsik eltakarítása és a balesetben súlyosan megsérült szalagkorlát kicserélése miatt elég nagy szünettel jött csak az újrarajt, az eredetileg 17.00-kor indult futamot 19.30-kor, megcsappant létszámmal folytatták:

a 27 indulóból 18-an tudták csak vállalni a futamot, az időmérőhöz képest hiányzott a top 5, köztük Michelisz Norbert is, akinek Hyundaiában megsérült a bukókeret a balesetben, és így nem engedték rajthoz állni.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, mert jó eredményt érhettem volna el. Egyelőre az is kérdéses, hogy holnap rajthoz tudok-e állni, sikerül-e a bukókeretet helyrehozni. A kezem is megsérült, rándulásra gyanakszunk, most várok az orvosi vizsgálatra” – nyilatkozta a baleset után Michelisz, aki szerint tehát a vasárnapi versenyzése is veszélyben.

A pole-t így Yvan Muller örökölte meg, mellőle Esteban Guerrieri, mögüle Gabriele Tarquini indultak – ők eredetileg a 6., 8. és 9. helyen kezdtek. Muller a megörökölt pole-lal nyerni is tudott, Guerrieri is maradt mögötte, Tarquini viszont egy utolsó körös defekt miatt lemaradt a dobogóról, Pepe Oriola szerezte meg a harmadik helyet az olasz előtt. A versenyt végül 15-en fejezték be.

Az első portugáliai futam után Yvan Muller (164 pont) visszavette a vb-vezetést unokaöccsétől, Ehrlacher-től (146), a harmadik helyre Jean-Karl Vernay jött fel (133), majd Gabriele Tarquini jön (132) Michelisz a kiesés ellenére tartja 8. helyét. A csapatversenyben az Yvan uller Racing 7 ponttal elhúzott a Münnich Motorsporttól, Micheliszék a harmadikak (288-281-241):

Vasárnap egy újabb időmérő és két futam jön, a szerelőknek hosszú éjszakája lesz, elég sok autót kell reggelig rendbe tenni. Az időmérő 10-kor, a második futam 14.45-kor, a harmadik futam 18.10-kor rajtol.

 A WTCR első Vila Real-i futamának végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Különbség
1. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR 13 kör
2. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +2,060 mp  
3. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +10,596  
4. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +12,925  
5. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +13,826  
6. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +14,186  
7. 63 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +16,696  
8. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +19,937  
9. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +20,169  
10. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +20,678  
11. 88 Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +21,728  
12. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +22,668  
13. 13 Edgar Florindo Veloso Motorsport Audi RS 3 LMS +50,040  
14. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +50,451  
15. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +1:05,510  
- 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +3 kör
- 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +5 kör  
- 26 José Rodrigues Target Competition Audi RS 3 LMS +6 kör  
- 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +8 kör  
Rajbalesetben kiesett 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR -  
Rajbalesetben kiesett 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR -  
Rajbalesetben kiesett 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR -  
Rajbalesetben kiesett 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR -  
Rajbalesetben kiesett 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR -  
Rajbalesetben kiesett 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR -  
Rajbalesetben kiesett 15 James Thompson Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR -  
Rajbalesetben kiesett 10 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR -