Megcsinálták az NBA legértelmetlenebb bombaüzletét

2018.07.18. 18:29

Kawhi Leonardnek, a San Antonio Spurs sztárjának sikerült elérnie célját, és végül tényleg elcserélik a csapatól, túlzottan viszont így sem járt jól, pedig a tavalyi szezon alapszakaszát legjobb keleti csapatként záró Toronto Raptorshoz került.

A csapatok nagyjából két hete tárgyaltak a cseréről, amiben végül Leonardért és Danny Greenért DeMar DeRozant, Jakob Poeltlt és a csapat 2019-es első körös draftjogát adja a Raptors, az üzlet után egyik fél sem mondható nyertesnek, pedig

  • a Raptors a 27 éves Leonarddel egy olyan játékost kap, aki egészségesen a tíz legjobb NBA-játékos között van,
  • a 28 éves DeRozan pedig egyértelműen All-Star-szintű játékos.

Mindenki veszít, a főszereplők is

A Spurs megörökli DeRozan hároméves, 83 milliós szerződését, vagyis kap egy Leonardnál valamivel gyengébb, de drágább játékost, aki finoman szólva sem boldogan érkezik hozzájuk. Ez maximum minimális pluszként, de inkább semlegesként értékelhető esetükben, hiszen egy év múlva Leonard ingyen távozhatott volna, így viszont DeRozannel biztosan gyengébbek lesznek, mint a nyugati ászok, a Warriors és a Rockets.

A Raptors megkapja egy évre az a Leonardöt (2019 nyarán lejár a szerződése), aki a csereügylet hírének kirobbanásakor állítólag egyből közölte, hogy esze ágában sincs Torontóban maradni, és az eredeti terv szerint legkésőbb 2019 nyarán a Los Angeles Lakersbe menne, LeBron James után.

Elméletileg persze jövő nyáron ötéves, 190 millió dolláros hosszabbítást adhatnak neki, míg más csapatnál maximum négy évre, 141 millióért írhat majd alá, de Leonard az utóbbira hajlik, egyértelművé téve, hogy Los Angelesben tervezi a jövőjét. Abban bízhatnak, hogy ahogy az Oklahoma City Thunder egy szezon alatt sikerrel meggyőzte a maradásról Paul George-ot, úgy nekik is sikerül majd ez Leonarddel.

DeRozan az elmúlt hetekben kapott ígéretet arra, hogy bármi történik, nem cserélik el a Raptorsból, erre szinte azonnal elpasszolták, amint képbe került Leonard, amit nem is vett túl jó néven. Leonard esetében sem jobb a helyzet, simán lehet, hogy egy év után ott is hagyja a Raptorst, tehát tulajdonképpen hiába szerzik meg, hiszen neki a dolgok jelen állása szerint minden csak időhúzás, amíg nem mehet Los Angelesbe.

A legnagyobb kockázat persze a Torontóé, ahol az elnök Masai Ujirinek egy éve van, hogy valahogy meggyőzte Leonardöt a maradásról.

Leonard viszonya a Spursszel ez előző szezon közben romlott meg, amikor ő és környezete merőben másképp képzelte el a combsérülésének kezelését, mint a csapat. Ezek után nem sokkal a szezon lezártával jelezte, szeretné, ha elcserélnék.

A csereügyletet helyi idő szerint szerda hajnalban szellőztette meg az ESPN két NBA-guruja, Adrian Wojnarowski és Chris Haynes, illetve a Yahoo bennfentese, Shams Charania, majd pár órával később hivatalos is lett a csere.