Embertelen, amit LeBron művelt a rájátszásban

2018.04.19. 09:07

LeBron James megrázta magát, és olyan játékkal állt elő az Indiana Pacers elleni második meccsen a rájátszásban, amitől mindenkinek elállt a szava. A Cleveland Cavaliers kosarasa élete legjobb kezdő öt percét produkálta. Már az első negyedben húsz pontot dobott, miközben a Indiana teljes csapata csak tizennyolcat. Végül 46 ponttal zárt. A Cleveland 100-97-re győzött.

GettyImages-948342988

James szenzációsan rajtolt, az első 13 pont az övé volt a meccsen, mindkét csapatot tekintve. Nyolc mezőnykísérletéből hét bement. Az ESPN statisztikái szerint az utóbbi húsz szezont nézve a clevelandi hozta a legjobb kezdő hat percet 16 pontjával. Ezek után nem volt meglepő, hogy a Cleveland már az első negyedben 15 ponttal vezetett.

A következő három negyedet a Pacers nyerte, de a Cleveland pont eleget megtartott az előnyéből a győzelemhez.

A nagyon agresszíven játszó James a félidőben 29 pontnál járt – ennél jobb teljesítményt még csak egyszer ért el életében – , ehhez adott még hozzá 19-et a második félidőben, és 12 lepattanót is összeszedett még. A Clevelendből Kevin Love is jól teljesített, 15 pontot és 8 lepattanót szerzett. A negyedik negyedben azonban megsérült az ujja, a Cavs el is veszítheti őt a következő meccsekre.

Az Indianából Victor Oladipo emelkedett ki 22 pontjával és 6 asszisztjával.

A párharc állása 1-1.

Eredmények, rájátszás, második meccsek:

  • Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers 100–97
  • Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 102–95
  • Houston Rockets–Minnesota Timberwolves