Törölték a történelmi Szerbia–Koszovó-meccset

2018.03.23. 21:23

Kizárták Szerbia válogatottját a júliusi, debreceni junior (U20-as) női kézilabda-világbajnokság selejtezősorozatából, mert kormányzati beavatkozás miatt elmaradt a péntekre kiírt Koszovó elleni mérkőzés, írja az MTI.

Biiztonsági intézkedések miatt korábban már módosították a helyszínt, így Kragujevacs helyett Belgrádban lett volna a meccs, amelyet nézők, újságírók, illetve a nemzeti lobogók nélkül akartak megrendezni.

Végül Nebojsza Stefanovics belügyminiszter a rendőrség tanácsára döntött a törlés mellett, ugyanis meg akarta akadályozni az összecsapásokat a Koszovó függetlenségét ellenző nacionalistákkal, akik még csütörtök este szerb zászlókkal és fáklyákkal a Kovilovo sportcsarnok elé vonultak tüntetni.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a túlnyomó többségében albánok lakta területet.

Ez lett volna a történelem első Szerbia-Koszovó mérkőzése, egyik sportág egyetlen korosztályában sem találkozott még a két ország válogatottja.

A meccs törlésére az európai szövetség (EHF) a szerb válogatott kizárásával reagált, de a selejtezőtornát a norvég, a szlovák és a koszovói csapat részvételével megrendezik Belgrádban. Az első helyezett jut ki a vb-re.

A junior-világbajnokságot július 1. és 15. között rendezik Debrecenben.