A Kiel túl sok volt a Pick Szegednek

2018.03.21. 20:59

A MOL-Pick Szeged 29-22-re kikapott a német THW Kiel otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, szerdán.

A szegediek közül talpsérülés miatt hiányzott a szlovén beálló, Matej Gaber, a hazaiaknál pedig Rene Toft Hansen és Rune Dahmke nem léphetett pályára.

Jól kezdték a találkozót a vendégek, és az ötödik percben átvették a vezetést. Mindkét együttes hatékonyan védekezett, így eleinte a szokásosnál kevesebb gól született. Mivel a 18. percig a Szeged spanyol kapusa, José Manuel Sierra csupán egyszer tudott védeni, a horvát Marin Sego állt be a helyére.

Két perccel később alakult ki először kétgólos különbség a csapatok között (10-8), mert a magyar csapat elkövetett néhány pontatlanságot, de négy perc alatt fordított (11-12). A szünet előtt Sego az ellenfél üres kapujába talált, és bár Marko Vujin és Miha Zarabec vezérletével a Kiel hatékonyabban támadott, az első félidő után döntetlen volt az állás (14-14).

A németek lerohanták ellenfelüket a második felvonás elején, ezért Juan Carlos Pastor vezetőedző hat perc után időt kért (19-16). Csapata sorozatban háromszor volt eredményes, de az egyenlítés után nem tudta tartani a lépést a gyorsabb, lendületesebb házigazdákkal, akik öt gólt dobtak, ezért újabb időkérés következett (24-19).

A folytatásban tovább nőtt a különbség, mert a Kiel dán kapusa, Niklas Landin remekül védett, csapattársai pedig jó százalékkal használták ki a helyzeteiket. A szegediek az utolsó 18 percben nagyon sokat hibáztak, és mindössze háromszor találtak a hálóba.

A THW Kiel - és egyben a mezőny - legeredményesebb játékosa a szerb Marko Vujin volt, aki 11 lövésből nyolcat gólra váltott. A visszavágót jövő vasárnap rendezik Szegeden. (MTI)

Férfi Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:
THW Kiel (német) - MOL-Pick Szeged 29-22 (14-14)

A Szeged gólszerzői: Bánhidi 5, Källman, Bodó, Sigurmannsson 3-3, Pedro Rodriguez, Skube 2-2, Srsen, Sego, Balogh Zs., Sostaric 1-1

Szombaton játsszák:
Vive Kielce (lengyel) - Rhein-Neckar Löwen (német) 16.00
Meskov Breszt (fehérorosz)-HBC Nantes (francia) 17.30
IFK Kristianstad (svéd) - Flensburg-Handewitt (német) 18.00
vasárnap játsszák:
Skjern HB (dán)-Telekom Veszprém 16.50
Montpellier HB (francia)-Barcelona (spanyol) 17.00

A két csoportgyőztes, a francia Paris Saint-Germain és a címvédő macedón Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.