Hihetetlen csoda, amit a vegasi hokicsapat véghez vitt

2018.05.21. 08:38

A Vegas Golden Knights 2-1-re nyert Winnipegben, ezzel összesítésben 4-1-gyel megnyerte az NHL nyugati főcsoportdöntőjét. Ezzel azt a bravúrt érte el, amely az észak-amerikai major sportokban korábban csak a szintén NHL-es St. Louis Bluesnak sikerült, azaz első idényében egyből nagydöntőt játszhat. Bár ide számolják a Toronto Arenast is, de az NHL 1918-as, első idényében gyakorlatilag mindenki újoncnak számított, ráadásul körmérkőzésen dőlt el a bajnoki cím sorsa.

A Vegas Alex Tuch révén szerzett vezetést, amelyet még Josh Morrissey még az első harmadban kiegyenlített. A második harmadban az a Ryan Reeves talált be, aki a korábbi nyolc playoff-szereplése során egyetlen gólt tudott csak lőni. A második történelmi lett: ezzel nyert és jutott a Stanley Kupa döntőjébe a Golden Knights.

Ráadásul a Las Vegas az NHL történetének hetedik olyan csapata, amely úgy jut el a döntőbe, hogy a rájátszásban háromszor is idegenben harcolta ki a továbbjutást. A csapat kapusa, Marc-Andre Fleury 31-szer védett jól, a playoffokban a 74. győzelmét érte el, ezzel utolérte az örökrangsorban a nyolcadik helyen álló Chris Osgoodot.

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt, ki lesz a Golden Knights ellenfele. Elvileg ez kedd hajnalra kiderülhet, hiszen a Tampa 3-2-re vezet a Washington elleni párharcban, és ha idegenben nyer, akkor keleten is eldől minden.

NHL, nyugati főcsoportdöntő, 5. mérkőzés

  • Winnipeg Jets-Vegas Golden Knights 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)

Gólszerző: Josh Morrissey, ill. Alex Tuch, Ryan Reeves.

A párharc végeredménye: 4-1 a Vegas Golden Knights javára.