Kiszámoltuk, hogyan juthatunk fel a hoki-vb-n, vagy hogy eshetünk ki

image uploaded from ios
2018.04.26. 14:02

Emberemlékezet óta nem volt ennyire kiegyenlített a divízió I/A csoportos világbajnokság mezőnye, mint idén, Budapesten. Nem is annyira a játéktudás, mint inkább az eddigi eredmények alapján. Három körön vagyunk túl és rég esett meg olyan, hogy akár a most utolsókból is lehetnek feljutók, és akik most még az élen vannak, a végére akár hátra is kerülhetnek. A vb finisének három csapat hat ponttal, a másik három pedig három ponttal vág neki.

A világbajnokság előtt úgy véltük, hogy a magyar válogatott sorsa az első három meccs után eldől. Arra számítottunk, hogy a legerősebbnek vélt Szlovénia, Olaszország, Kazahsztán trióból ha kettőt sikerülne legyőzni, akkor már nem lehet gondunk, és jövőre ismét A csoportosok lehetünk. Csak egy bravúr jött össze, de arra kevesen számítottak, hogy ez pillanatnyilag a csoport utolsó helyére elég.

Így aztán a csütörtöki, lengyelek elleni meccs most már azért nagyon fontos, hogy ne essünk ki.

Ugyanakkor ha a hátralévő két meccsünket megnyerjük, akkor abból még egy sokkal jobb eredmény is kijöhet. Számolgassunk.

A szuperfavorit Szlovénia két vereséggel kezdi a vb-t, ráadásul a papíron két leggyengébbnek ítélt Lengyelország és a tavaly még harmadosztályú Nagy-Britannia ellen. Arra is kevés esélyt adtunk, hogy a legjobb három körbeveri egymást, a vb előtt a szlovénok esélyei voltak a legnagyobbak és a kazah is erősebbnek tűnt az olasznál. Erre azt történt, hogy simán kikaptunk Kazahsztántól, az olaszok simán verték az ázsiai csapatot, mi pedig legyőztük az olaszokat.

A britek szállították a következő meglepetéscsomagot, simán legyőzték Szlovéniát és Lengyelországot. Szlovéniát úgy, hogy közben 15-35 volt a kapuralövések aránya, azaz nekik 15 sansz is elég volt a biztos győzelmet érő három gólhoz.

A magyar válogatott szerdán 33-szor lőtt a szlovén kapura, de csak egyetlen gól jött össze. Hári János egyszer, közvetlen közelről nem találta el az üres kaput, csak a vasat. Sofron István elől egyszer pedig tényleg az utolsó utáni pillanatban mentettek. Egyszóval a lövésszám megvolt, a helyzetek szintén, de ezeket most sem tudtuk kihasználni, ami aztán a vereséghez vezetett.

Mi lehet a sorsunk?

Egy biztos: ha a lengyeleket sem sikerül legyőzni, nagy bajba kerülhetünk. Nem esünk ki egyből, de nagyon nehéz lesz a végjáték. A lengyelek mellett a britekkel játszunk még, önmagához képest jól játszott eddig mindkettő, de a játéktudásban és kombinációs készségben előttük járunk. Persze ez mit sem ér, ha nem tudunk gólokat lőni.

Ha csütörtökön verjük a lengyeleket, akkor ők már nagy valószínűséggel mögöttünk maradnak, mert nekik a kazahok ellen van az utolsó meccsük. De a lengyelek szlovénok elleni győzelme intő jel és az is, hogy a legutóbbi, ukrajnai vb-n is kikaptunk, ráadásul akkor 2-0-ra.

Reméljük azért kijön a lépés, magyar siker lesz este és ezzel négy darab hatpontos csapat, a többiek csak pénteken játszanak. Idén egyébként a Négy Nemzet Tornáján idegenben nyertünk ellenük, a legutóbbi tíz meccsen teljesen egyformán állunk.

Pénteken rögtön egy kazah-szlovénnal kezdődik a nap. Még az is előfordulhat, hogy a két vereséggel kezdő Szlovénia a végén odaér a feljutó helyre. Ehhez az kell, hogy a kazahok mellett szombaton az olaszokat is legyőzzék. Szlovénia így 9 ponttal fejezné be a vb-t.

A papírforma olasz sikert sejtet a britek és kazah győzelmet ígér a lengyelek ellen. Ha szombaton a briteket is verjük, akkor kazahnak, olasznak, szlovénnak és magyarnak is kilenc-kilenc pontja lesz.

Ilyenre talán még sosem volt példa, hogy négy csapat végezzen azonos pontszámmal az élen. Ilyenkor minitabella van a négy csapat egymás elleni meccseivel: Szlovénia lenne az első, hiszen mind a három másik ellenfelét legyőzte. Viszont a kazahoknak (csak minket vertek meg), az olaszoknak (csak a kazahokat verték meg) és a magyaroknak (az olaszokat győztük le) 3-3 pontjuk lesz, és akkor a gólkülönbség dönthet. Sajnos nekünk ez negatív (0-3 Kazahsztán, 1-4 Szlovénia és 3-2 Olaszország ellen, azaz 4-9), amellyel nem tudnánk a 4. helynél előrébb végezni.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a kiesést akkor kerüljük el száz százalékig biztosan, ha csütörtökön és szombaton is nyerünk a lengyelek, illetve a britek ellen.

Ha bármelyiket elveszítjük, akkor jöhet a minitabella és az újabb számolgatás. És arról se feledkezzünk meg, ha ez a két riválisunk esetleg újabb meglepetést okoz, a britek az olaszok, a lengyelek a kazahok ellen. Ezen a vb-n már annyi volt, hogy még ez is benne lehet.

Így hát a legegyszerűbb képlet kétszer nyerni. Ebből indulunk ki és megvizsgáljuk a két szélsőséges esetet. Hogyan eshetünk ki, vagy némi szerencsével, hogyan juthatunk még így is fel. Magyarország kiesik a divízió I/A csoportos világbajnokságról:

  • ha rendes játékidőben kikap Lengyelországtól és Nagy-Britanniától
  • ha rendes játékidőben kikap Lengyelországtól, és ugyanígy legyőzi Nagy-Britanniát és a britek legalább egy pontot szereznek az olaszoktól (hosszabbításos vereség)
  • ha rendes játékidőben legyőzi Lengyelországot és ugyanígy kikap Nagy-Britanniától és a lengyelek legalább egy pontot szereznek az olaszok ellen.

Mivel a vb-n hosszabbításos meccs még nem volt, amely után a győzelem 2, a vereség 1 pontot ér, így még számos variáció adódhat. A legegyszerűbb képlet tehát az utolsó két meccsünket megnyerni és akkor legalább lefelé nem kell már számolgatni.

Viszont felfelé még lehet. Ennek a lényege, hogy a vb-n senki ne szerezzen kilenc pontnál többet, illetve ha minitabella lesz, akkor abban mindenféleképp szerepeljen az olasz válogatott, amelyet legyőztünk és másik olyan is, amely megverte őket. Alapból tételezzük fel tehát, hogy simán hozzák a csütörtöki és a szombati meccsünket is. Magyarország akkor jut fel az elitbe:

  • ha Kazahsztán legyőzi a szlovénokat és a lengyeleket is. A szlovénok legyőzik Olaszországot és az olaszok nyernek Nagy-Britannia ellen. Ekkor Kazahsztán 12 ponttal feljut, a magyar és az olasz csapatnak is 9-9 pontja lesz, de az egymás ellenivel mi leszünk a másodiknak, Szlovénia pedig 6 ponttal zár.
  • ha Szlovénia legyőzi Kazahsztánt és Olaszországot is, az olaszok verik a briteket, a lengyelek meg legalább rendes játékidőben döntetlenre végeznek Kazahsztánnal.

Ahogy fentebb is írtuk, a hosszabbításos győzelmek, illetve vereségek további variációs lehetőséget is adnak, amiket nem is érdemes tovább boncolgatni. Az első verzió a feljutásra nem is olyan lehetetlen dolog az eddigi eredmények tükrében. A szombat délutáni-esti kazah-szlovén és olasz-brit meccs nagyjából mindent eldönthet.

Nekünk a legfontosabb képlet csütörtök este legyőzni Lengyelországot. Ehhez két fontos dologban kellene javulni. Elsősorban a védekező harmadban a lehető legkevesebbszer korongot veszíteni. Szintén védekezésben, a kapu mögül visszatett korongokra figyelni, amelyből a szlovének ellen is kaptunk gólt. De a legfontosabb a ziccerek sokkal-sokkal hatékonyabb kihasználása. Akkor biztosan nem lesz gond. Előre pedig mindig kellemesebb számolgatni.

A csoport állása

A vb állása   meccs   győz.         ver.   gólk.   pont
1 Olaszország 3 2 0 0 1 8-4 6
2 Kazahsztán 3 2 0 0 1 9-4 6
3 Nagy-
Britannia
3 2 0 0 1 9-10 6
4 Szlovénia 3 1 0 0 2 7-8 3
5 Lengyel-
ország
3 1 0 0 2 8-10 3
6 Magyar-
ország
3 1 0 0 2 4-9 3

Borítókép: Magyarország-Olaszország. Fotó: Huszti István / Index.