20 évesre cseréli a Ferrari Räikkönent

2018.06.21. 18:48

Kész tényként tálalja Motorsport.com, amit eddig csak pletykáltak az F1-en belül, vagyis hogy Kimi Räikkönen 2019-ben már nem lesz a Ferrari pilótája, a helyét pedig az elmúlt évek legnagyobb tehetsége, a jelenleg a Saubernél versenyző monacói Charles Leclerc veszi át.

A 20 éves pilóta – aki a következő szezont már 21 évesen kezdheti meg – eddig bárhol indult el, lenyűgöző teljesítmény nyújtott, 2017-ben tetemes, 72 pontos különbséggel nyert az F2-ben, előtte egy évvel GP2-bajnok volt, de az F1-be kerülve sem okozott csalódást, 7 futam alatt majdnem annyi pontot gyűjtött a Sauberben, mint csapattársa, Marcus Ericsson 83 F1-versenyen, Bakuban ráadásul hatodik lett, ami a Sauber erejét ismerve fantasztikus eredmény.

A Motorsport cikke megemlíti, hogy a Ferrari megpróbálta a legutóbb a McLarennel is hírbe hozott Daniel Ricciardót megszerezni Vettel mellé, de végül letettek erről, ugyanis Vettel szerződésével együtt már túl drága lett volna a két pilóta.

Räikkönen ellen a 2018-as formahanyatlása döntött, nem véletlen, hogy 2017 végén is már csak egyéves szerződést adtak a finnek.

Leclerc a Ferrari pilótakadémia neveltje, ha valóban bekerül a 2018-as vb-esélyes csapatba, ő lehet az akadémia első pilótája, aki Ferrari-ülésig jut.