Verstappen: Magamba kell nézzek

2018.05.27. 09:52

Elismerte hibáját a Red Bull Racing holland pilótája, Max Verstappen, aki a Monacói Nagydíj harmadik szabadedzésén törte meg a kocsiját úgy, hogy végül a teljes időmérőt ki kellett hagynia, így míg csapattársa, Daniel Ricciardo az élről indul, addig ő az 20., utolsó helyről vághat csak neki a vasárnapi futamnak.

„Magamba kell nézzek, hibáztam. Váratlanul ért egy lassú autó, de ez nem lehet indok arra, hogy a falnak ütköztem” – értékelt Verstappen, aki azzal viszont nem volt hajlandó érdemben foglalkozni, hogy idén eddig mind a hat futamon hétvégéjén volt valamiféle incidense, vagy komolyabb balesete, részben azért, mert Monacóban sokkal könnyebb balesetbe kerülni, másrészt mert szerinte az nem említhető, hogy Spanyolországban a biztonsági autó mögött nekiment Lance Strollnak, így nincs is hatos sorozat.

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon a versenyen forgott meg, Bahreinben az időmérőn falba csúszott, a futamon pedig Lewis Hamiltonnak koccant neki, Kínában lement a pályáról, miközben Lewis Hamiltont próbálta előzni, majd Sebastian Vettelnek ment neki, mindkettejüktől jó helyezést elvéve, Bakuban pedig a csapattárs Daniel Ricciardóval ütközve esett ki.

A futamon egyébként, ahol nem sok előzési lehetősége lesz, arra törekszik majd, hogy a lehető legjobb helyen zárjon majd, és élvezze a versenyt a mezőny mögött is.

Kicsit kritikusabb hangot ütött meg a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner, aki szerint itt az ideje, hogy Verstappen felhagyjon a komoly hibákkal. „Nem sok esélyt kap az ember, hogy megnyerje a Monacói Nagydíjat, tanulnia kell ebből, és ki kell küszöbölnie a hibákat. Ő tudja ezt a legjobban” – mondta Horner, aki szerint azzal, hogy Verstappen kihagyta az időmérőt saját hibájából, elég nagy leckét kapott.