Szörnyű pech: Liu Shaolint kizárták a döntőben, csak nyolcadik

liu
2018.02.17. 13:46
Éremközelben volt a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor a téli olimpián, de mivel szabálytalan volt és ő indította a dominót, még a negyedik helyezését is elvették.

A rövidpályás első magyar világbajnoka, Liu Shaolin Sándor futamgyőztesként került a negyeddöntőbe ezer méteren még kedden. Ennek ellenére igazán kemény ellenfeleket kapott a szombati folytatásban, mert a kínai Wu Daijing világbajnok ötszázon, a kanadai Charles Hamelin pedig 2010-ben (ötszázon) és 2014-ben is olimpiai bajnok (1500) lett.

Egyiküknek sem az ezer tehát a legjobb száma, míg Liu az olimpia előtti kvalifikáció összesített versenyét épp ezren nyerte meg. Egy futamot nyert, de folyamatosan jól szerepelt. Liu is 500-on világbajnok, de a világkupák eredményei alapján lehetett bizakodni.

Három ezred

Fantasztikus izgalmak között nyerte meg a futamát, keményen, de a szabályok szellemében beleállt a párharcokba, miután négy körrel a vége előtt ritmust váltott és az élre állt, érezte, hogy mennie kell.

Előbb a kanadai Hamelinnel értek össze, de ő tartotta a pozícióját, és szabályosnak látták. Aztán a kínai Wu lépett be elé, de csak a sokadik lassítás után derült ki, hogy nem ért a magyar a korcsolyájához. A kínai viszont megbillent, és már nem tudott visszajönni a versenybe.

Az igazán vérfagyasztó jelenet azonban még csak ezután jött, amikor hárman is nagy lendülettel estek be a célba. Liu és a lett Pukitis között mindössze egy század volt, és közéjük ékelődött be a kanadai Hamelin. Őt három ezreddel, a célfotónál is alig érzékelhető különbséggel győzött le.

Liut a bírók végül nem látták szabálytalannak, a harcossága még éppen megfelelt a sportág szellemiségének.

Magabiztos elődöntő

Jöhetett az elődöntő, ami első látásra könnyebbnek látszott az előző futamnál, még akkor is, ha a pár napja az 1500-on győztes koreai Lim és a harmadik helyezett orosz Jelisztratov került a futamába az olasz Yuri Confortola mellett.

Az olasz és a koreai váltva vezetett az elején, hat körrel a vége előtt aztán megiramodott Liu, és ugyan visszaesett a második helyre, Lim mögé, arra nagyon figyelt, hogy Jelisztratovot a megfelelő pillanatban a külső íven tartsa.

A második helyét így az utolsó kanyarban már nem veszélyeztette, elégedetten csapott a levegőbe, és készülhetett élete első olimpiai döntőjére. A negyedik legjobb időt érte el, de ezer méteren mindez kevéssé számít.

A kanadai Samuel Girardot is kedvezményezettként bevitték a fináléba, így öten álltak fel a rajtvonalra. Két koreai, Seo és Lim, valamint az amerikai Krueger. Girard pozíciójának sorsdöntő jelentősége lett, mert harmadik olimpiai aranyát nyerte.

Liu megsimította szemöldökét, amikor szólították - ez a védjegye -, őt mutatták be ötödiknek, és kezdődhetett a döntő.

A magyar az ötödik helyre állt be, és sokáig nem történt semmi. Három körrel a vége előtt egycsapásra megpezsdült az egész verseny, amikor Liu egy pozíciót javított volna, akkor elsodorta az egyik koreait, aki a másikat is megbillentette, és miután felálltak, azonnal érezte a magyar, hogy ezért valószínűleg vétkesnek találják.

A zsűri úgy döntött, hogy ugyan a negyedik helyen ért célba Liu, kizárták. Rég volt ennyire éremközelben magyar versenyző, de ami most elúszott, csütörtökön visszajöhet.

Akkor rendezik az ötszáz döntőjét, és a váltóban akkor érdekeltek lesznek a mieink, amire még soha nem volt példa.

Girard mögött Krueger lett a második, a koreai Seo Yira pedig a bronzérm es.

„Nagyon örültem, hogy sikerült a döntőig eljutnom, nem gondoltam, hogy ilyen könnyen fog menni. A döntőben hibáztam, nem kellett volna senkivel sem ütköznöm; lehet, hogy megérdemeltem ezt a kizárást. Nem akartam elvinni a két koreai versenyzőt. Nem indult gyorsan a futam, meg lehetett volna próbálni egy külső előzést, nem éreztem, hogy menne, később az az érzésem lett, hogy nem lesz meg a dobogó. Nem ragadtam meg a lehetőséget, zavart, hogy hátul vagyok. Most már váltóra és az ötszázra fókuszálok" - idézi a MOB Liu Shaolint. 

Jászapáti bravúrja

A nyáron érettségiző Jászapáti Petra 1500-on taktikusan versenyzett az első előfutamban, második helyen jött be a későbbi győztes Csoj mögött.

Az elődöntőben a negyedik pozíciót tartotta, de mivel a britek világbajnoka, Elise Christie a második helyről kiütötte a kínai Li Jinyut az utolsó kanyarban, a magyar versenyző bejött másodiknak. Lit bejuttatták a fináléba - Christie-t sokáig ápolták -, ahol így heten indulhattak.

Mi pedig megállapíthattuk, hogy élete első döntőjét rögtön egy olimpián futhatta, korábban még világkupán sem sikerült ilyen magasra jutnia.

A döntőben az 500 bajnokát, az olasz Arianna Fontanát megelőzte, és hatodik lett. Csoj a hazai közönség tombolása mellett megnyerte a futamot, ilyen hangulatban nem is lehetett második. A kínai Li lett a második, ami azért jó visszajelzés Jászapátinak, mert az első körben megelőzte.