Szürreális észak-koreai szurkolócsoportra figyel az olimpia

A 2018-as téli olimpia talán legfontosabb eseménye, hogy a két Koreát közös hokicsapat képviseli a jégkorongtornán. A legszürreálisabb jelensége viszont egészen biztosan az északról érkező 229 fős nemzeti szurkolói csapat.

Talán az a legdurvább, hogy pont úgy szurkolnak, ahogy azt egy észak-koreai szurkolótábor tenné valami közepesen igénytelen vígjátékban. Csak ez a valóság.

A mozgalmian vidámnak tűnő dalocskák és a szigorú egységben végrehajtott mozdulatok leírhatatlan hatást keltenek egy lelátón, és ha ezt még fel is bírnánk dolgozni valahogy, ott van még az egyetlen idősebb és férfi csapattag közreműködése. A vélhetően felvigyázói minőségben szolgáló úr fegyelmezetten próbálja imitálni, hogy követi a koreográfiát, de amikor bonyolódni kezdenek a dolgok, teljesen elveszíti a fonalat és egyre bizonytalanabbul tapsikol a szinkronban ingadozó, hajlongó lányok között.

Most pedig nézzük meg, hogy

• mégis, mi ez az egész?
• mikből áll a csapat, és hogy lehet bekerülni?
• mit énekelnek?
• miért?

Kim Dzsongil angyalai

Bár sokan talán azt gondolnák, hogy a kizárólag csinos lányokból válogatott alakulat Kim Dzsongun pr-fogása, de az ötlet nem az extravagáns diktátor fejéből pattant ki, hanem az ilyesmi iránt lényegesen kevésbé fogékonynak ismert apjától, Kim Dzsongiltől származik. 

A Phjongcshangban feltűnést keltő 229 fős csoport nem az első, és még csak nem is a legnagyobb észak-koreai szurkolói különítmény, amit a kommunista diktatúra átküldött a szomszédba.

• 2002-ben egy 288 fős szurkolói csapatuk vett részt a Busanban rendezett Ázsia-játékokon.
• 2003-ban 306 fővel vonultak fel a Teguban rendezett nyári Univerziádén.
• 2005-ben 125 fővel voltak jelen a lelátón az ázsiai atlétikai bajnokság alkalmával, Incseonban.

Aztán ahogy a két Korea közötti diplomáciai kapcsolatok ismét romlani kezdtek, a pillangók hadserege többet nem látogatott el délre, egészen mostanáig. 2014-ben ugyan felmerült, hogy az Ázsia-játékok miatt felelevenítsék a hagyományt, ám a lányok végül nem utaztak el Incseonba, a tervet pár héttel az esemény előtt törölte a vezetés.

Kiből lehet szurkoló?

A szurkolói csoportba csak azok kerülhetnek be, akik megfelelnek a szigorú feltételeknek. Az első természetesen az, hogy az illető nő legyen.

160 centi alatt viszont tényleg semmi esély. Ahogy az sem kerülhet be, akinek bármilyen családtagja eltűnt vagy külföldön él. Régebben a tagokat szinte kizárólag a phenjani egyetemről választották, elsősorban azok közül, akik zenei, illetve tánc tanulmányokat végeztek. És alapfeltétel a rezsimhez való teljes lojalitás is.

A szurkolói csapat nemcsak megjelenéséve állít példát az észak-koreai népnek, de feltétlen és végletes rajongásával is. A 2003-as degui csapat tagjai például azért váltak hőssé az országban, mert amikor egy buszon utazva észrevették, hogy az utcán egy Kim Dzsongilt ábrázoló zászló lóg az esőben, többen heves zokogásban törtek ki, és ahogy lehetett, rohantak, hogy behozzák, mert a nagy vezető képe nem ázhat el.

A korábbi csoportok tagjai közül többen is valóságos sztárrá váltak egy-egy eseményen, ám Ri Szoldzsu karrierjével egyikük sem vetekedhet. Ri Szoldzsu egyike volt a 2005-ben, Incseonban szurkoló 125 fős csapatnak. Az akkor 16 éves lány szépsége nagy feltűnést keltett Dél-Koreában, a titokzatos lányról azt pletykálták, hogy még a főtitkárnál jó volt egy-egy szívességre. Ezt persze semmi sem bizonyította, de egyébként is sokkal többre vitte ennél.

Meglepő dal

Az talán fordítás nélkül is sejthető, hogy a csilingelő hangon elénekelt dalok nem feltétlenül követik a hagyományos szurkolói nóták szövegvilágát.

Ám a dalok mellett eggyel szokványosabb rigmusok is vannak a repertoárban. A cikk elején lévő videóban például szó szerint fordításban azt skandálják két lalázás között, hogy "Gyerünk, gyerünk játékosaink, győzzetek!" – ami egy kicsit régiesen hangzik, de funkcióját tekintve nem sokban különbözik attól, hogy "mindent bele!". Inkább csak az a fura, hogy milyen kitartással ismételgetik ezt az egy sort.

Ennél sokkal speciálisabb a következő felvételen felhangzó szöveg. A kórus itt úgy szól “ban gap szup ná dá”, ami szó szerint azt jelenti:

örülök, hogy találkoztunk,

de ennél van egy mélyebb jelentése is. Ez a mondat az egyik sora annak a dalnak, amit a dél- és észak-koreai lakosok szoktak énekelni, ha nagy ritkán találkoznak. A dal északi eredetű, de a délieknél is bekerült a hagyományok közé.

És van olyan is, amikor rendes népdalokat énekelnek. Az alábbi videóban történik egy s más, de most próbáljunk meg arra figyelni, amit akkor énekelnek, amikor ez egységes Korea zászlóját a mellükhöz szorítják.

Egy régi koreai népdalt hallunk, ami az ország mindkét felében népszerű. A címe Tavasz a szülővárosomban, és a koreai szabadságharcosoktól származik, akik a második világháború előtt és alatt menekültek Mandzsúriába és Kínába a japán megszállás elől. A szöveg fordítása:

A szülővárosom, ahol éltem a hegyek közt fekszik és virágok nőnek ott,

barackvirágok és gyönyörű azáleák.

Amerre csak jársz, mindenhol virágok,

bárcsak most is ott játszhatnék a tarka réteken.

A tapssal követett rigmus pedig nagyjából annyit tesz "Szülőhazánk, egységbe!" ami megtévesztően nyílt politikai felszólításnak hangzik. De a valóságban a csapatmunka fontosságára vonatkozik, és értelmét tekintve inkább azt jelenti, hogy dolgozzatok csapatként. Persze ettől még nyilván találhat benne áthallást bőven, ha valaki akar vagy mer.

Mire jó ez az egész?

Nem kell kommunikációs vagy diplomáciai szakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki megfejtse, az észak-koreai szurkolói különítmény miért tűnt fel tizenkét év szünet után ismét egy dél-koreai sporteseményen.

A látogatás egyrészt kitűnő pr-fogás, tökéletesen illik a Kim Dzsongun személyiségéhez, aki egyszerre kőkemény kommunista diktátor és Dennis Rodmann legjobb barátja.

Másrészt az atomfegyverévél keménykedő ország ezzel a húzással – ahogy Kim Dzsongun húgának, illetve kedvenc lánybandájának látogatásával vagy a közös bevonulással és hokicsapattal is – igyekszik legalább szimbolikus gesztusokkal erősíteni a két Korea közti kapcsolatokat, hogy ezzel is éket verjen Dél-Korea és annak legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok közé.

A világ felé pedig legegyszerűbben egy virtigli cukiságkampány részeként fogható fel a dolog, bár a szigorú egységben előadott produkció és a rezdületlenül mosolygó arcok láttán nehéz a dologban akárcsak az őszinteség szikráját is felfedezni.