A Felcsút is ad válogatottat a közelgő barátságos meccsekre

2018.05.25. 16:55

Georges Leekens szövetségi kapitány pénteken kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott szűk keretét a június 6-án és 9-én sorra kerülő barátságos mérkőzésekre, írja az MTI.

Az MLSZ honlapja szerint a francia másodosztályú Le Havre hátvédjét, Bese Barnabást sérülés miatt kénytelen nélkülözni a szakmai stáb, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő játékosok (Németh Krisztián, Sallói Dániel és Stieber Zoltán) pedig klubkötelezettségeik miatt nem csatlakozhatnak a kerethez.

A válogatott június 6-án Fehéroroszország vendége lesz Bresztben, 9-én pedig a világbajnoki résztvevő Ausztráliát fogadja a Groupama Arénában.

"Azokkal a játékosokkal, akik számára már befejeződött a szezon, tegnap már el is kezdtük az edzéseket, ma pedig kialakítottuk a végső keretet" - nyilatkozta Georges Leekens. A többiek jövő vasárnap érkeznek meg Telkibe.

A belga edző úgy fogalmazott, csapata jól ötvözi a tapasztalatot és a fiatalok tüzét.

"Két fontos mérkőzés vár most ránk. Ebben a rövid periódusban kell az utolsó előkészületeket megtennünk a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájára történő felkészülésben. A mostani két találkozó során több dolgot is ki fogunk próbálni, hogy lássuk, milyen döntések tudnak segíteni minket abban, hogy sikeresek legyünk az ősszel induló új sorozatban" - fejtette ki a kapitány.

A magyar válogatott kerete:

  • kapusokDibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
  • hátvédekBotka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien Funde), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korcsmár Zsolt (Midtjylland), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Predrag Bosnjak (Haladás), Szabó János (Paksi FC), Vinícius Paulo (Videoton FC)
  • középpályásokElek Ákos (Kajrat Almati), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kleinheisler László (FK Asztana), Nagy Ádám (Bologna FC), Nagy Dominik (Ferencváros), Pátkai Máté (Videoton FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg), Vadócz Krisztián (Kitchee SC), Varga József (Videoton FC)
  • támadókBöde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Sallai Roland (APOEL), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Kevin (Debrecen), Varga Roland (Ferencváros)