Női kosár: Euroliga-döntőben a Sopron

2018.04.20. 21:59 Módosítva: 2018.04.20. 22:07

A Sopron Basket hazai pályán 68-65-re nyert a török Yakin Dogu Üniversitesi csapata ellen a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének első napján. A pénteki győzelemnek köszönhetően a soproni csapat vasárnap az aranyéremért mérkőzhet. Ellenfele az orosz Jekatyerinburg lesz, amely a Dinamo Kurszkot verte a másik elődöntőben 84-77-re.

A magyar csapat az első negyed végére meggyőzőnek tűnő, 7 pontos előnyt szerzett, 19-12-re vezetett az első szünetben. Innen a második negyed elején 21-17-re feljöttek a törökök, amit viszont a soproniak nagy percei követtek, 30-17-ig elhúztak. A nagyszünetre 10 pont volt a két csapat között a különbség (40-30).

A második félidőt is a Sopron kezdte jobban, a harmadik negyed közepén már 51-32-re is vezetett, de az utolsó szünetben már megint csak tíz pont volt a különbség (56-46). Az utolsó játékrész viszont csapnivalóan, sőt, kifejezetten horrorisztikusan alakult, 61-48-ról a törökök 61-62-re fordítani tudtak, a Sopron 5 percen keresztül képtelen volt pontot szerezni. A vége előtt alig 2 másodperccel 65-65-re állt a meccs, a soproniak ekkor dobtak egy triplát, így alakult ki a 68-65-ös végeredmény.

Az Euroliga története során most először jutott döntőbe magyar csapat. A másik döntős, a Jekatyeringburg tavaly bronzérmes volt, egy másik török csapat, a Fenerbahce verte az elődöntőben. Tavaly a Sopron – és a szintén Euroliga-induló Győr – a 16 között esett ki, mindkét csapat utolsó helyen végzett a 8 csapatos csoportjában.