Posztumusz kapott díjat Avicii egyik utolsó videója

2018.08.21. 09:30

Az MTV Video Music Awards, a zeneipar egyik legfontosabb díjátadója, idén arról marad emlékezetes, hogy mi hiányzott belőle. Ennek az eseménynek a korábbi években olyan pillanatokat köszönhetünk, mint Miley Cyrus botrányos előadása Robin Thicke-vel, szintén itt csattant el Madonna és Britney csókja, továbbá itt vette ki Taylor Swift kezéből a mikrofont Kanye West. Már tavaly is arról írtunk, hogy teljesen botránymentes volt az esemény, idén pedig leginkább a nem elég méltányos megemlékezések miatt akadtak ki a nézők az este szervezőire. 

A legfontosabb díjakat, vagyis az év legjobb videójának, illetve az év előadójának járó szobrot Camila Cabello, a Fifth Harmonyból kivált énekesnő kapta meg, miközben a jelöltek között ott volt az év egyértelműen legnagyobb hatású klipje is, a This Is America. Persze nem hanyagolták el teljesen, megkapta a „Legjobb üzenettel rendelkező videó" díját, továbbá a rendezést és a koreográfiát is a legjobbnak ítélték. 

Aviciit posztumusz tüntették ki, a Rita Orával közösen készített dala, a Lonely Together lett az év legjobb dance-videója. A tavasszal meghalt DJ-ről így nem feledkezett meg teljesen a díjátadó, azonban a rajongók így is szóvá tették, hogy ennél komolyabb megemlékezést érdemelt volna Tim Bergling, akinek óriási hatása volt a popzenére. 

A díjazottak helyett az este során bemutatott produkciók szokták a legnagyobb figyelmet kapni, ám idén Ariana Grandén és Nicki Minajon kívül olyan fellépők voltak, mint Panic! at the Disco, vagy Travis Scott, akiknek a fellépéseire két hét múlva nem fognak túl sokan emlékezni. Logic előadása politikai töltete miatt könnyen tudott kiemelkedni a mezőnyből. A rapperen egy „Bassza meg a fal" feliratú póló volt, a színpadon pedig nem csak ő és Ryan Tedder volt fent, hanem több tucat fiatalkorú bevándorló, akiken „Emberi lények vagyunk" feliratú fehér póló volt. Ezzel Donald Trump nyár elején bevezetett, majd visszavont rendelete ellen tiltakozott, ami elszakította az országba illegálisan érkező menekült gyerekeket a szüleiktől. Bár ez a szabályozás már nincs érvényben, de még mindig több száz olyan gyerekről tudni, akiket nem sikerült visszajuttatni a családjukhoz. 

A politika egyébként nem volt túlságosan fontos a díjátadón, a nyitó monológban azért szó esett Donald Trump Twitter-szokásairól, illetve az NFL-játékosok rendőri brutalitás ellen tiltakozó akciójáról is. 

Aretha Franklin kevesebb mint egy héttel a díjátadó előtt halt meg, amire a show producerei nem igazán készültek fel. De mivel Madonna 60. születésnapjára készültek, így végül amellett döntöttek, hogy az egyik legenda emlékezzen meg a másikról. Ebből végül az sült ki, hogy sokkal inkább szólt az egész Madonnáról, mintsem  Aretha Franklinről. 

Nyertesek: 

  • Az év videója: Camila Cabello ft. Young Thug – Havana
  • Az év előadója: Camila Cabello
  • Az év dala: Post Malone ft. 21 Savage – rockstar
  • Az év közös dala:  Jennifer Lopez ft. DJ Khaled & Cardi B – Dinero
  • Az új előadója: Cardi B
  • Az év hiphopvideója: Nicki Minaj – Chun-Li
  • Az év popvideója: Ariana Grande – No Tears Left to Cry
  • Az év dance-videója: Avicii ft. Rita Ora – Lonely Together 
  • Az év rockvideója: Imagine Dragons – Whatever It Takes 
  • Az év legjobb, üzenettel rendelkező videója: Childish Gambino – This Is America
  • Legjobb rendezés: Childish Gambino – This Is America (Rendezte: Hiro Murai) 
  • Legjobb operatőri munka: The Carters – APES**T
  • Legjobb látványtervezés: The Carters – APES**T
  • Legjobb koreográfia: Childish Gambino – This Is America
  • Legjobb vágás: N.E.R.D & Rihanna – Lemon

Ne maradjon le semmiről!