Vádemelés nélkül zárult Prince túladadolása utáni vizsgálat

2018.04.19. 20:37

Vádemelés nélkül fejezte be a két éve elhunyt popsztár, Prince ügyében folytatott vizsgálatot a minnesotai ügyészség. Az énekes tudta nélkül szedett be hamisított gyógyszert – írja az MTI.

"Egyszerűen nincs elég bizonyítékunk ahhoz, hogy bárkit is bűncselekménnyel vádoljunk meg Prince halála ügyében" – jelentette be Mark Metz Carver megyei ügyész. Hozzátette: nem utal semmiféle bizonyíték bármiféle ártó szándékra, indítékra vagy összeesküvésre.

A március végén ismertetett toxikológiai jelentés szerint egy fentanil nevű szintetikus opiát, a morfiumnál 50-100-szor, a heroinnál 30-50-szer erősebb fájdalomcsillapító "extrém" túladagolása vezetett a sztár halálához. Az ügyész szerint Prince azt hitte, hogy a Vicodin nevű fájdalomcsillapítót veszi be, ám a tabletták fentanillal szennyezett hamisítványok voltak. 

Semmi nem bizonyítja, hogy a pirulákat, amelyek megölték a zenészt, orvos írta fel – tette hozzá. Lehetetlen volt kideríteni, hogy az énekes miként jutott a fentanillal szennyezett Vicodin-tablettához – közölte Metz. A vizsgálatok kiderítették, hogy Prince évek óta erős fájdalomtól szenvedett, otthonában több száz különböző fájdalomcsillapítót találtak. A gyógyszerek egy részét testőre nevére írták fel, hogy védjék magánszféráját – mondta el az ügyész. Az 57 éves énekesre a liftben találtak rá a Minneapolis közelében fekvő Paisley Park-i otthonában 2017. április 21-én.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport