Három nappal kevesebbet csúszott a Dagály tavalyra ígért megnyitása

2018.08.14. 13:10

Bár a korábbi hírek szerint augusztus 17-én, pénteken, nyitott volna ki az újraépített Dagály, a megújult strandfürdő és uszoda már kedden délben megnyitotta kapuit. A Duna Aréna keddi közleménye szerint egyelőre csak a Dagály szabadtéri szolgáltatásai elérhetőek, de hamarosan a gyógyászati és wellnessrészleget is át fogják adni.

Az üzemeltetők azokra az értesülésekre is reagáltak, amelyek szerint a Dagály emelt árakkal nyit újra. "A valós helyzet ezzel ellentétben az, hogy a Dagály árai minden összehasonlításban olcsóbbak a Palatinusénál, és állják a versenyt a Rómaiéval, ahol a felnőtt hétköznapi belépőért ugyanannyit kérnek – 2500 forintot – mint a Dagályban, más belépőjegyek árai között pedig ebben a két létesítményben a különbség mindössze 100-400 forint" – írják.

A keddi tesztüzem napjára (tekintettel a déli kapunyitásra is) kedvezményes belépőket lehet váltani: a Facebookon is közzétett információk alapján a felnőtt jegy 1800 forintba, a nyugdíjas 1500-ba, a gyerek pedig 1000 forintba kerül, míg egy felnőttnek és két gyereknek 3500 forint a családi jegy, két felnőttnek és két gyereknek pedig 5000 forint a belépő.

Nemrég az Index is megpróbált bejutni a strandra – épp egy évvel az után, hogy 2017 nyarán ezzel hiába próbálkoztunk. Ebben a videóban dokumentáltuk a próbálkozásainkat:

Aki esetleg sokallja a Dagály árait, az az Index gigantikus strandtérképéről is választhat magának másik fürdőhelyet.