London magyar étterme nem a konyhája miatt kerül be a történelemkönyvekbe

IMG 6293
2018.06.23. 23:05

Június 21-én nyitott ki utoljára Londonban a Greek Streeten található magyar étterem, a Gay Hussar. Az étterem az angol belpolitika egyik legérdekesebb helye, ami évtizedeken keresztül volt a baloldali politikusok, illetve a velük jó kapcsolatot ápoló újságírók törzshelye. Az ötvenes években nyitott és azóta változatlan étlappal és receptekkel működött, az utóbbi években viszont már vegetált, csak a törzsközönséget adó újságírók összefogásának volt köszönhető, hogy sikerült megmenteni. A zárás előtt beszéltünk az üzletvezetővel, illetve az egyik magyar pincérrel, akik elmesélték, milyenek is voltak a mindennapok a Gay Hussarban.

Egy pénteki napon látogattuk meg az éttermet, és rögtön érkezésünk után világos volt, hogy miért is kell bezárnia: a Sohoban ebédidőben a legtöbb étteremben nem találni szabad asztalt, itt viszont alig néhányan ebédeltek. Ennek ellenére a műszakvezető John Wrobel mondta, hogy szívesen beszél nekünk, de vissza kell jönnünk, amikor letelik az ebédidő. 

Rögtön az elején leszögezte, hogy az étterem ebben a formájában biztosan megszűnik. Nem lehet rentábilissá tenni, így ha valaki meg is tartja a nevet, mindenképp kénytelen lesz kidolgozni egy új koncepciót és üzleti tervet. A jövőt illetően bizakodó volt, szerinte van egy magyar üzletember, akit nem akart megnevezni, de aktívan érdeklődik az étterem után. Rendelkezik megfelelő vendéglátós tapasztalattal, de elég sok mindennel foglalkozik, például bort is exportál Angliába. Szerinte az új étterembe mindenképp át akarják majd menteni azt, ami a Gay Hussart különlegessé tette, ez pedig nem mást, mint a gazdag történelem.

Ennek egyik lenyomata az egyik falat teljes egészében elfoglaló karikatúra-gyűjtemény, amiket Martin Rowson készített. Ezek a 2000-es évek elején készültek, sokakat megörökített az étterem törzsközönségének tagjai közül. De az intézmény valódi fénykora a hetvenes évek végétől egészen a kilencvenes évek közepéig eltartott. 

Ekkoriban képtelenség volt beférni, mindig tele volt a hely, elsősorban munkáspárti politikusokkal és újságírókkal. De időről időre az ellenkező oldalról is érkeztek politikusok, hogy megnézzék, milyen élet zajlik itt. Az évek alatt pedig Anglia meghatározó politikai figurái közül csak Margaret Thatcher és II. Erzsébet lehetett a kivétel, akiket soha nem láttak a Gay Hussarban.

– mesélte az Indexnek John Wrobel, aki 1988 óta dolgozik itt. 

Ebben az időszakban még mindenki magyar volt, a pincérek és a szakácsok is. Amikor új tulajdonosa lett az étteremnek, akkor került ide Wrobel és a magyar főpincérek nem is örültek, hogy a nyakukra ültettek egy zöldfülű lengyelt. 

Arról, hogy miért pont egy magyar étterem lett a munkáspárti politikusok kedvenc helye Wrobel azt mondta, hogy mikor az ötvenes években megnyitottak, akkor először főleg a londoni zsidók körében vált népszerűvé. Ők általában kommunisták voltak, így főleg ilyen ismeretséggel rendelkeztek és ez jelentette az alapot ahhoz, hogy egyre több munkaebédet és megbeszélést szervezzenek a Gay Hussarba.

A hanyatlást pedig részben a munkáspárt megújulása hozta el, ami a kilencvenes évek végén zajlott. Ekkor volt egy olyan megállapodás Tony Blair és Gordon Brown között, hogy nem is jönnek inkább a Gay Hussarba, ami összenőtt a munkáspárt múltjával, és amitől pont igyekeztek elszakadni, amiben ez a szimbolikus gesztus is segített. Ezután a politikusok elkezdtek fogyni, az újságírók viszont nem tűntek el a helyről, ezért is tudott még több, mint húsz éven át tovább működni, de már nem olyan népszerűséggel. 

Varga Lóránt nyolc éve dolgozik az étteremben, és szerinte elsősorban még mindig a törzsközönség tartja el a helyet. 

A mai napig vannak olyan huszonéves vendégeink, akiknek még az apja, nagyapja járt ide. Ők néha benéznek ide dicsekedni. Hoznak vendégeket és nekik mesélik, hogy milyen legendás hely volt ez egykoron.

– mondta el Lóránt, aki már csak mellékállásban dolgozik itt, elsősorban helyettesít. Amire az utolsó hetekben nagy szükség volt, mert sokan, több magyar is felmondott azután, hogy kiderült a bezárás. A helyettes műszakvezető is magyar volt, illetve a konyhán is dolgoztak magyarok, akik azóta távoztak.

Varga szerint még a céges rendezvények tartották életben az éttermet. Novemberben és decemberben folyamatosan tele vannak a különtermek, ahol főleg céges karácsonyi rendezvényeket tartanak. 

Azt Wrobel és Varga is elismerték, hogy az éttermet soha nem a különleges magyar fogások adták el, hanem azok az emberek, akik ide jártak. Nem a felszolgált őzpörkölt, vagy töltött káposzta miatt lett ez több, mint egy étterem, hanem a vendégek miatt. Így ha újra is indul valamikor Londonban a Gay Hussar, az valószínűleg olyan lesz, ahol az ételeken lesz a nagyobb hangsúly és nem a történelmen.