Nem bírt az őscápával a Budapesten akciózó Kate McKinnon

2018.08.21. 16:39

Kifejezetten sok új filmmel készültek a forgalmazók az ünnepi hosszúhétvégére, azonban a hőségben nem a mozik voltak a legnépszerűbb kikapcsolódási helyek az országban. A hetet így is Jason Statham cápás filmje nyerte, bár a teljes képhez hozzátartozik, hogy csak bevételi szempontból volt a Meg - Az őscápa a legjobban teljesítő film, a legtöbb jegyet a Budapesten forgatott A kém, aki dobott engem című filmre adták el.

50 százalékkal esett vissza az érdeklődés a Meg - Az őscápa iránt, ám még ez a 28 ezer néző is elég volt ahhoz, hogy megőrizze első helyét a listán. Kritikánkban azt írtuk róla, hogy A-kategóriásnak kinéző B-kategóriás trashfilmről van szó, ami nem mert eléggé trash lenni. A készítőknek viszont úgy tűnik bejött a húzásuk, hogy családi filmet csináltak belőle, mert szerte a világon jól teljesít a Meg - Az őscápa.

A kém, aki dobott engem volt az a film, ami miatt tavaly hónapokat töltött Magyarországon Mila Kunis és Kate McKinnon. A végeredmény ugyan felejthető, kritikánkat itt lehet elolvasni, de már annak mindenképp örülhetünk, hogy elkészült a film, mert így egész Amerika csodálkozhatott rá a magyar nyelv, illetve a magyar rap szépségeire azok után, hogy Kate McKinnon, az egyik főszereplő ittléte alatt megtanulta a Yozsefváros című dalt, majd ezt az egyik late night show-ban elő is adta. A 30 ezres nézettség egy ilyen kaliberű film esetében nem számít különösen rossznak, meglátjuk, hogy szájhagyomány útján tud-e növekedni az érdeklődés a kémfilm iránt.

Nem sokkal maradt le az első két helyezettől Denzel Washington új filmje A Védelmező 2. Erre 25 ezren voltak kíváncsiak, amivel a harmadik helyen nyitott. 50 percet ki kellett volna vágni a filmből, akkor sokkal jobb lett volna, írtuk kritikánkban a filmről, vagyis az Indexet nem sikerült meggyőzni azzal, hogy Denzel Washington jól döntött, mikor folytatta a Védelmezőt.

Szintén új bemutató volt még a héten Az elrabolt hercegnő és a Fák jú, Tanár úr! 3., amiket viszont eleve sokkal kevesebb helyen lehetett megnézni az országban így nem is nagyon fair tőlük igazán komoly bevételt várni. Alig pár helyen lehetett megnézni a Skate Kitchen című filmet, amit egy kifejezetten bájos filmnek találtunk, kritikánkat itt lehet olvasni. 

Itt a teljes magyar nézettségi lista:

 # Film  Hétvégi bevétel  Nézőszám  Változás  összbevétel  Össznézőszám 
1.  Meg - Az őscápa 44 139 375 28 238 -50 %  167 428 458 105 345
2. A kém, aki dobott engem 41 389 112 30 042    41 389 112 30 042
3. A Védelmező 2. 39 607 558 25 587    39 607 558 25 587
4. Mamma Mia! Sose hagyjuk abba 31 899 520 22 340 -33 %  652 315 214 487 181
5. Mission: Impossible - Utóhatás 25 465 205 16 143 -53 %  247 420 186 159 735
6. Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció 15 329 749 11 136 -33 %  452 951 264 335 857
7. Escobar 12 805 566 8 477 -38 %  155 657 723 106 449
8. Az elrabolt hercegnő 8 582 648 6 251    8 582 648 6 251
9.  Fák jú, Tanár úr! 3. 4 668 892 3 240    4 668 892 3 240
10.  Luis és a Zűrlények 4 319 315 3 312 -49 % 18 590 136 13 945

Az amerikai mozikban a Crazy Rich Asians című film volt a legnagyobb szenzáció. Az utóbbi években a hollywoodi stúdiók egyetlen olyan filmet sem készítettek, amiben túlnyomórészt ázsiai felmenőkkel rendelkező színészek szerepelnek, így pusztán azért is úttörő tudott lenni, mert elkészült. Az egyébként egy best seller regény alapján készült film persze túlteljesítette a várakozásokat és a hétvégén 26 millió dollárt hozott be, 5 nap alatt pedig már 35 millió dollárnál jár, vagyis már a második héten elkezdhet nyereséget termelni.

A hét másik új bemutatója, Mark Wahlberg és Peter Berg közös produkciója a 22 mérföld viszont elmaradt az elsődleges várakozásoktól és mindössze 13 millió dollár kezdett, még a Meg - Az őscápát sem sikerült megelőznie. Ráadásul elég sokba került az elkészítés, legalább 50 milliót biztos elköltöttek rá, ezt viszont már a mozikból lehetetlen lesz visszahoznia, pedig Mark Wahlbergre és a rendező Peter Bergre is eléggé ráfért volna már egy siker.

Szintén új bemutató volt a héten az Alfa, de erről már úgy tűnik a stúdió is lemondott és elfogadták, hogy a film bukás lesz, csak a veszteséget próbálják minimalizálni. Erre is legalább 50 milliót költöttek, 10 milliós nyitány után szintén nagyon nehéz lenne nyereségessé válnia. 

# Film címe Hétvégi bevétel Változás Összbevétel
1. Crazy Rich Asians $26,510,140    $35,276,909
2. Meg - Az őscápa $21,151,012 -53.4% $83,760,074
3. 22 mérföld $13,710,825    $13,710,825
4. Mission: Impossible: Utóhatás $10,773,347 -44.3% $181,012,068
5. Alfa $10,352,512    $10,352,512
6. Barátom, Róbert Gida $8,861,530 -31.6% $66,878,940
7. Csuklyások - BlacKkKlansman $7,383,195 -31.9% $23,392,685
8. Slender Man - Az ismeretlen rém $4,801,712 -57.8% $20,578,291
9. Hotel Transylvania 3: Szörnyen rémes vakáció $3,768,479 -27.7% $153,962,179
10. Mamma Mia! Sose hagyjuk abba $3,405,405 -41.9% $111,222,895