Brad Pitt egyszer már majdnem nekiment Weinsteinnek

2018.05.25. 05:13

Elültek már a tavaly év végén kirobbant Weinstein-botrány nagyobb hullámai, de aprókat még azért vet néhanapján, mint például amikor is Howard Stern rádióműsorában elhangzott, hogy Brad Pitt 1995-ben közölte a nagyhatalmú producerrel, hogy

megöli.

A sztorit az a Gwyneth Paltrow mesélte el, illetve egészítette ki a tavaly októberben, a The New York Times-ban megjelent vádait, aki 1995-ben éppen 22 éves volt, és az Emma című Jane Austen-adaptáció címszerepére választotta ki a gyártó Miramax, pontosabban Weinstein. A sztori szerint a producer az azóta ismertté vált csábítási technikáját használta fel Paltrow esetében is, azaz meghívta a szállodai szobájába (Peninsula Beverly Hills Hotel) egy munkamegbeszélésre, majd a hálószoba felé terelte egy masszázsra.

Paltrow minderről beszámolt akkori pasijának, Brad Pittnek, aki ettől érthetően berágott, és a Hamlet filmverziójának bemutatóján odalépett Weinsteinhez, és jól érthetően és hallhatóan közölte vele, hogy

ha még egyszer akár csak egy ujjal is hozzáérsz Gwyneth-hez, vagy kényelmetlen helyzetbe hozod, megöllek.

Paltrow szerint ez olyan volt mintha egy civil a falhoz vágott volna egy másikat.

Nagyon imponált, hogy a hírnevét és hatalmát felhasználva védett meg. Brad a legjobb fej evör.

Weinstein ezek után leszállt Paltrow-ról, de megfenyegette, hogy ha bárkinek is beszél az esetről, tönkreteszi a karrierjét, sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy kirúgja az éppen forgó Emmából.

Brutális volt, perceken át üvöltött velem.

A kérdés már csak az, hogy ha Pitt ilyen fasza tökös gyerek volt már akkor is, amikor később mindenki arról beszélt Hollywoodban, hogy Weinstein hogy él vissza a hatalmával és hogyan zaklatja/erőszakolja a nőket, akkor miért nem tett valamit? Nem konkrét pofánvágásra vagy megölésre gondolnánk, hanem mondjuk egy feljelentésre.

Ne maradjon le semmiről!