Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMKiálltak a magyarokért, a nép ellenségei lettek
További Cinematrix cikkek
- Nem gondoltuk volna, hogy Russell Crowe új akciófilmje ekkorát fog ütni
- Kiakadt Az ifjú Sheldon sztárja a sorozat elkaszálása miatt
- Amy Adams főszereplésével készít filmet Mundruczó Kornél és Wéber Kata
- Igazi ipari hulladék lett a Netflix új sci-fi filmje
- Elképesztő feldolgozást kapott Demjén Ferenc slágere
Na tessék. A németeknél nincsen 56-os emlékbizottság, Schmidt Mária, vagy Dózsa László, mégis tudnak épkézláb filmet csinálni 1956. október 23-ról.
.Egész pontosan arról az igaz történetről, amikor egy stalinstadti gimnazista osztály úgy dönt, hogy két perc néma csendet tart egy tanóra elején a forradalom halottjaira emlékezve, a kiállásuk miatt pedig az államrendszer úgy csap le rájuk, mintha a legdurvább árulók lettek volna. A Das schweigende Klassenzimmer (A néma osztály, vagy angol cím szerint Silent Revolution, azaz Csendes forradalom) ennek a történetnek az erőteljesen melodrámába hajló megfilmesítése, aminél mégis azt éreztem, hogy tartozom akkora felelősséggel, hogy végignézem.
Egy valamit rögtön az elején tisztázok, A néma osztály nem jó film, és nem is különösebben fontos film, de betekintést nyújt valami olyasmibe, amit azért ritkán látunk popkultúrában. Azaz abba, hogyan reagált a világ '56-ra. A hatalmas gesztusokat ismerjük, Elvis Presley üzenetét, meg a Time borítóját, de én legalábbis még nem találkoztam olyan filmmel, ami azzal foglalkozna, hogy az egyszerű emberek hogyan is élték meg a forradalmunkat. A néma osztály szerint voltak, akiket megrendített, voltak, akiket hidegen hagyott, voltak, akik rögtön a fasisztákat hibáztatták, de mindkét oldalon volt bőven mai értelemben vett fake news.
A film cselekménye is egy rossz értesülésből indul el. Amikor Kurt és Theo átvonatozik nyugatra (ekkor még ugye nem állt a fal), azzal az indokkal, hogy egyikőjük nagyapjának sírjára virágot vigyenek, belógnak egy moziba. A film előtt pedig a filmhíradó a budapesti eseményeket adja. Keleten persze mindennek az ellenkezője megy, az imperialista felbújtók generálta ellenforradalom egy kishír az újság közepén. De Kurt és Theo ráveszik az osztálytársaikat, hogy menjenek el az egyikük rokonához, akinél stikában fogható a RIAS, a nyugati oldal rádiója.
Ott pedig bemondják, hogy a forradalom áldozatainak száma egyre nő, közöttük ott van Puskás Ferenc is.
És ha valaki egy magyart ismer a világon az ötvenes években, az Puskás lehetett. Aki egy hős. Egy sportoló. Egy ismert ember. Úgyhogy a magyar áldozatok emlékére - egy szavazás után - két perces néma csöndet tartanak. De 1956-ban, főleg a kelet-német Stalinstadtban nem lehet csak úgy némán ülni egy órán. Egy néma csend az tiltakozás. A tiltakozás pedig állam elleni bűntett.
A néma osztály Dietrich Garstka könyvéből készült, amit Az állam Fritz Bauer ellen, hasonlóan érzékeny dolgokat feszegető film készítője írt és rendezett. Lars Kaume viszont az írást túlzásba vitte, a rendezést viszont kevésbé, a filmjének cseleménye annyira tele van borzasztó közhelyekkel, főleg a karakterekben, hogy nehéz átérezni a történelmi súlyt. Van az osztály okostónija, van egy furcsa fejű kommunista, van a lány, akinek egyszerre a két főszereplő is csapja a szelet (egyébként teljesen érthetetlenül, mert ez a cselekményszál elpárolog egy idő után).
A néma csenddel meglepett tanár egy ordibáló bajszos, az igazgató egy alacsony muki, aki mindig parasztos szólásmondásokban beszél, a szülők között pedig van bordázott homlokú titkár, és jó svádájú acélmunkás is. Kaume sokat törődik azzal, hogy a film végére minden egyes szereplő kapjon egy plusz réteget, és kiderüljön valami a múltjából, amitől jobban meg kellene értenünk, de ez olyan óraműszerűen érkezik, hogy nincsen sok hatása. Az meg különösen kiábrándító, hogy pont a két főszereplő, Kurt és Theo marad két nagy rébusz, pedig a családi hátterüket annyira mutogatják, mintha épp árulnák nekünk.
Ugyanígy a gonoszok is kicsit olyanok, mintha egy átlagos antikommunista propagandából léptek volna ki: a szexualitást a nyugat ópiumának hagyó területi oktatási biztosnál csak a hirtelen felbukkanó szőrsapkás oktatási miniszter elnagyoltabb karikatúra azzal a folyamatos utalgatással, hogy ő bizony tud mindent mindenkiről, még azt is, amit soha a büdös életben nem tudott senki más. Az egyébként más kérdés, hogy a karakterek elnagyoltak, de a tetteik annyira már nem,
a csőbe húzás, fenyítés, fenyegetőzés, és szinte már zsarolás annak érdekében, hogy megtudják, ki is kezdte ezt az egész gyászolósdit, az ismerős lehet a nagyvállalati kultúrán át a kormányzati kommunikációból is.
És mégis mindez kevés ahhoz, hogy A néma osztály jó film legyen, és ne lépje túl azt az alaphelyzetet, ami valószínűleg nekünk, magyaroknak a legérdekesebb. Túl egyértelmű minden, túlságosan egyenes a szándék, túlságosan is funkcionális minden kép, amit látunk. Olyan az egész, mintha oktatóvideó lenne egy tananyaghoz, egy tisztességesen felvett, rendesen megdizájnolt, de kicsit érzelemmentes illusztráció ahhoz, hogy milyen lehetett az ötvenes években csak egy picit lázadó tininek lenni egy ország rosszabb oldalán. (5/10)
A néma osztályt a berlini filmfesztiválon mutatták be, versenyen kívül, a német mozikba március 1-jén fog kerülni. Úgy tudjuk, hogy magyar premier is lesz majd ősszel.
Rovataink a Facebookon