Viagogo-botrány: 53 nyomozást rendelt el a magyar rendőrség

2018.09.20. 14:21

Nemrég részletesen leírtuk, mi a baj a Viagogo nevű, másodkézből való koncert-, színház- és sporteseményekre szóló jegyeket árusító honlappal: az irreálisan magas és csak trükkösen, szinte észrevétlenül hozzáadott kezelési költségek mellett az, hogy sokszor előfordult, nem is létező eseményre adtak el méregdrága jegyet, vagy hogy érvénytelen jegyeket árultak, amelyekkel nem lehetett bejutni az adott eseményre.

Az ügy az egész világot érinti, mi is beszámoltunk például egy londoni Ed Sheeran-koncertről, ahol olyan sokakat vertek át, hogy külön pultok foglalkoztak az áldozatokkal. De az ügynek rengeteg magyar érintettje is van. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az Index kérdésére elmondta: 

A Viagogo jegyértékesítő oldal vonatkozásában 2017. január 1-je és 2018. szeptember 5-e között 66 feljelentés érkezett. A nyomozó hatóságok 53 esetben rendeltek el nyomozást, 13 esetben pedig a nyomozás elutasításáról döntöttek.”

Hozzátették: a büntetőeljárások jellemzően csalás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűncselekmény gyanúja miatt indultak. Az elrendelt nyomozásokból 42 büntetőeljárást már be is fejeztek: 

  • 14 esetben arra hivatkozva szüntették meg az eljárást, hogy a cselekmény nem bűncselekmény.
  • 17 esetben felfüggesztették az eljárást, mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható.
  • A nyomozó hatóságok 9 esetben áttételre, 1 esetben pedig egyesítésre intézkedtek.
  • Vádemelési javaslattal 1 eljárást fejeztek be.

Az utóbbi, vádemeléshez vezető ügyről az ORFK közölte: „A terhelt a Viagogo nevű internetes portálon kettő darab belépőjegyet vásárolt egy koncertre, majd a jegyek újranyomtatásával, illetve elektronikus úton történő többszöri értékesítésével készített hamis jegyeket egy közösségi portálon több alkalommal értékesítette.”

Ne maradjon le semmiről!