Hazafias este lesz az Indexen

2018.09.20. 13:23

Van két 20. századi kelet-európai zeneszerző. Az egyik 1940-ben Amerikába menekült a nácizmus elől, ahol 1943-ban megírta talán legnépszerűbb, honvágytól és hazaszeretettől fűtött zenekari művét. Ez a mű aztán annyira inspirált egy másik, fiatalabb zeneszerzőt, hogy pár évvel később a mintájára ő is írt egy saját verziót, ami meghozta neki a nemzetközi hírnevet. Ő a hazájában maradt, kibekkelte a kommunista rezsimet, de művészi kompromisszumokra sosem volt hajlandó.

Ma este fél nyolckor megint kapcsoljuk a Zeneakadémiát, és folytatjuk a februárban elkezdett komolyzenei koncertközvetítés-sorozatunkat. Az Óbudai Danubia Zenekar Hámori Máté vezényletével ezúttal egészen különleges összeállítással jelentkezik, két kivételes sorsú szerző két meghatározó, egymással szoros szellemi rokonságban álló művével.

Először a lengyel Witold Lutosławski Concertóját játsszák el. Lengyel–magyar barátság ide-vagy oda, ez az 1954-ben befejezett mű Magyarországon szinte soha nem hallható. Bartók Béla a szünet utáni Concertója viszont állandóan szerepel a hazai koncertrepertoáron.

Ha elindult az élő adás, itt fogja tudni nézni a műsort!

 

Mindkét szimfóniaszerű mű ma is nagyon modernnek hat, mindkettőben keverednek a népzenei motívumok és a klasszikus zenei idézetek, és Lutosławski természetesen Bartókot is sok helyen idézi. Ezt a két Concertót egészen biztos, hogy hosszú ideig nem halljuk majd így együtt, ezért a komolyzene iránt minimálisan érdeklődőknek mindenképp érdemes lesz legalább egy kicsit az Indexre kapcsolni, még akkor is, ha nem a legkönnyebben befogadható szerzőkről és művekről van szó.

A koncertet a Facebook-oldalunkon keresztül közvetítjük és élőben kommentáljuk, de természetesen az Index címlapjáról is elérhető lesz. Már most fel lehet rá iratkozni, a tegnapi próbáról pedig ízelítőül mutatunk egy rövid részletet.

A korábbi koncertes közvetítéseinket bármikor visszanézheti a Facebookon!