Kórházba vitték a színészt, a rendező ugrott be a helyére

2018.06.22. 08:51
A Belváros Színházban szerdán este tartották legújabb darabjuk, a Mojó premier előtti első előadását. Schruff Milán színész helyett Göttinger Pál rendezővel a színpadon.

A bűnügyi komédia előadása azzal kezdődött, hogy a színház vezetője, Orlai Tibor bejelentette, hogy szerepcsere lesz, mert Schruff Milán nincs jól, és nem akarják megkockáztatni az esetleges nagyobb bajt, meg eleve, annak semmi értelme, hogy darab közben cseréljék le, szóval inkább beugró szerepel majd helyette. 

Sajnálatos módon a darab egyik főszereplője, Schruff Milán kedden, a főpróbán rosszul lett, és a mentő vitte el. Ételmérgezést kapott, állapota stabil, de bizonytalan még, visszatér-e a premierre. Helyére a darab rendezője, Göttinger Pál ugrik be.

Az esetről először beszámoló Blikk szerint Göttinger tökéletesen oldotta meg a feladatot, igaz, folyamatosan a fülére súgták neki a szöveget, mert rendezőként a szövegkönyvet ugye nem kell kívülről tudnia. A lap újságírója, vagy a neki eljuttatott sajtóközlemény szerint:

a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője olyan profi módon vette át a szerepet, mintha hónapokon át erre a karakterre készült volna, és látszott, minden pillanatát élvezi a karakter megformálásának.

Csütörtökön már a lábadozó Schruff Milán próbált, és ugyan a gyomorrontásból még nem lábalt ki teljesen, de vállalta a premiert. 

A Blikk megjegyzi, hogy volt már ilyen a magyar színháztörténetben: híres beugrás volt például Peller Károlyé, aki Jordán Tamás helyett játszott Az én és a kisöcsémben két évvel ezelőtt, a  Vígszínházban pedig a Pál utcai fiúk musicaljében Vecsei H. Miklós és Wunderlich József is segítségre szorult idén, hiszen mindketten balesetet szenvedtek a próbák alatt. (Blikk)