Arabul nyomták pólóra, hogy Budapest, vissza kellett vonniuk

2018.03.19. 14:40

A BP Shop nevű cég - ami többek között a BUDAFCKNPEST feliratú pólókat, sapkákat, és egyéb ruhákat készíti - megjelentetett nemrég egy új kollekciót, amiben a főváros nevét írták ki egy pólóra, kínai, orosz, és arab betűkkel. Az utóbbit viszont a cég visszavonta, miután negatív kommentek érkeztek a cég zárt Facebook-csoportján. Voltak olyan kommentelők, akik az Iszlám Állam zászlójához hasonlították, így végül a póló egy rövid idő után eltűnt a boltokból.

A visszavonás tényét maga a BP Shop jelentette be még Facebookon a hétvégén:

A poszt szerint "többen rasszista megjegyzéseket és ízléstelen vicceket társítottak a kollekció arab feliratos darabja mellé", bár látszólag az orosz és kínai feliratosokkal nem voltak problémák. A visszavonás iróniája az, hogy Jakab Péter, a BP Shop művészeti vezetője szerint így is vissza kellett volna venni a boltokból a pólókat, mert elnyomták a feliratokat.

Jakab Péter több kérdésünkre is válaszolt, ezeket változtatás nélkül közöljük itt:

Tényleg készült arab feliratos póló? Kapható volt a boltokban?

Talán két napig volt kint az üzletekben. A kollekció egyes darabjaiból összesen 100 darab készült csupán. A multikulturális fővárost hirdető szérián a Budapest szó szerepel, különböző nyelveken. Nem aktuálpolitikai ügy húzódik mögötte, viszont társadalmi szempontból nekünk ez fontos kérdés: barátainkat, családtagjainkat, munkatársainkat, vásárlóinkat érintő téma az elfogadás és a békés együttélés kérdése. A Hercegprímás utcai üzletünk vásárlóknak például több mint 90 százaléka nem itt született, viszont jelentős százaléka itt él, itt dolgozik. Ők is Budapestet alkotják. 

A világon sok világmárka csinált már hasonló termékeket, nem mi találtuk fel a spanyolviaszt és ráadásul nem is szántuk egy fő kollekciónak, a kínai és orosz feliratos Budapest mellett készült még oroszul és japánul kiírt Budafcknpest is.

Minden évben számos olyan kollekciónk készül, ami a főváros értékeire hívja fel a figyelmet. Télen például volt egy Rózsadomb kollekció és annak az alapja a Gül baba történet, ma pedig Budapest egyik legismertebb pontja. Korábban volt Aquincum római gladiátorokkal.  Ez annak a néhány embernek készült eredetileg, akik szeretik ezt a márkát és büszkék arra, hogy itt élnek. Feléjük lett volna egy gesztus.

A póló, amire egyébként rosszul nyomtatták az arab feliratot.
A póló, amire egyébként rosszul nyomtatták az arab feliratot.



Milyen negatív kommentek érkeztek rá? Pontosan hol?

Mindenképpen meg kell jegyezni: sokkal több pozitív hozzászólás érkezett mint negatív és ez azért megnyugtató. Van egy zárt csoportunk a facebookon, ahol a legfrissebb termékeket teasereljük. Az arab feliratú termék viszont más jellegű reakciókat váltott ki, mint korábban hasonló témákat feszegető grafikáink. Voltak olyan megjegyzések, amiket töröltünk és voltak olyan álláspontok, amik kulturáltan voltak megfogalmazva csak eltérőek a miénktől - ezeket a poszt teljes törléséig meghagytuk. Nem is a negatív reakciók voltak a legmegdöbbentőbbek, hanem például írt egy édesanya is, akinek a gyerekei, mivel nem tudják elolvasni a feliratot, teljesen félreértelmezik az iskolában és viccesnek tartják, játéknak. Felhívta a figyelmet, hogy ez felelősség. (Ezúton is szeretnénk elnézést kérni a hölgytől, akinek a hozzászólására munkatársunk durván reagált. Igazából ő világított rá a probléma valódi gyökerére) Valaki más az IS zászlót látta bele és ez elborzaszt. Mások egyszerűen egymásnak estek miatta. Nem a széthúzás további mélyítése volt a cél. Nagyon sajnáljuk.

Miért éreztétek úgy, hogy vissza kell ezért vonni őket?

Amióta létezik a márka, mindig nyitottak voltunk és kompromisszummentesek. Azokat a fajta ostoba reakciókat már megszoktuk, hogy emberek kommentelnek a képeink alá, ahol más bőrszínű emberek szerepelnek. Ez egy létező dolog és valóban elkeserítő. Szoktak érkezni homofób reakciók, rasszista, szexista megjegyzések de ezekkel nem törődünk, mert ezekkel nem szabad törődni, menni kell előre. Ezeket a követőket általában letiltja az adminisztrátor, a facebook oldalunkon a kezdetétől fogva benne van a házirendben ez is. 

Most azonban úgy éreztük, cselekednünk kell: amikor konkrétan a mi termékünk miatt vonnak egyenlőségjelet egy hazánkban élő népcsoport és a terrorizmus között például. Ez nem oké, mert egyáltalán nem ennek szántuk. Ez nem egy vicces dolog, nem normális és ilyet eddig nem tapasztaltunk.

Elkezdett saját életet élni az ügy és úgy gondoltuk, hogy mielőtt komolyabb méreteket öltött volna, illetve jelentősebb darabszám elfogyott volna belőle, beszüntettük az értékesítést. Nem szeretnénk részesei lenni egy olyan tűz felszításának minimálisan sem, ami ellen pont tiltakozni próbáltunk, vagy legalábbis felhívni a figyelmet, hogy "hé, ezekkel az embereknél ebédelsz, velük dolgozol, egy suliba jártok". Viszont ha csupán egyetlen fiatalnak hátránya származna abból, hogy ilyen terméket visel, azt nem tudnám személy szerint feldolgozni. Most sokan azt írják, hogy engedtünk a nyomásnak és gyávák vagyunk, de igazából azt kell mondanom, hogy inkább gondoljon bárki gyávának minket mint egy olyan bandának, aki két forintért és egy kis reflektorfényért kiárul komoly társadalmi problémákat. Ezért sem örülök annak, hogy többen cikkeznek róla, mert pont ellenkező volt a célunk. Nyilván naiv gondolat egy 200 ezres facebook oldaltól azt várni, hogy nem fut szét a hír és talán az lett volna a jó megoldás, hogy ha már egyszer így döntöttünk a sorsáról, akkor csendben visszahívjuk. De egyszerűen nem tudtunk elmenni szó nélkül emellett és írtunk egy nyilatkozatot erről, feldúlva.

Tervezitek később megjelentetni őket?

Legszomorúbb az egészben, hogy miután forgalomba kerültek, kiderült hogy pont ez a termék van elírva, fordítva szerepel rajta a Budapest szó és a hét közepére szerettük volna kicserélni az egész mennyiséget.

Nem, nem szeretnénk újra megjelentetni.

De a téma pedig természetesen továbbra is vissza fog térni.

Mi történik azokkal a pólókkal, amiket legyártottatok, de nem tudjátok eladni?

Ezen még nem gondolkodtunk. Korábbi termékek esetében jótékonysági célokra szoktuk felajánlani, most ez nem fog működni.