Felbolydult a pornószakma a fiatal színésznő öngyilkosságától

2017.12.13. 12:24 Módosítva: 2017.12.13. 12:33

A 23 éves August Ames holttestére a kaliforniai Camarillóban, egy parkban találtak rá múlt héten. A nő felakasztotta magát, búcsúüzenetében csak a családjától kért elnézést, de nem utalt döntése okára. A haláláról szóló cikkek szerint bipoláris (mániás-depressziós) volt és egyéb pszichés problémákkal is küzdött, amelyekről nyíltan beszélt.

A kanadai származású Ames (hivatalos nevén Mercedes Grabowski) 2013-ban kezdett pornózni, és az iparág éves díjain több jelölést is kapott. Tragikus halála azért foglalkoztatja a sajtót, mert az minden bizonnyal összefüggésben áll két nappal korábbi Twitter-posztjával.

A lényeg az, hogy az egészsége érdekében (bár itt nem nevesítette, de nyilvánvalóan a HIV-fertőzés elkerülésére gondolt) lemondott egy szerepet, mert a férfi színészről kiderült, hogy melegpornóban is szerepelt, és a színész ügynökét kárhoztatta, amiért ezt a tényt megpróbálta előle eltitkolni.

Mint kiderült, azok a színésznők, akik tartanak a pornóiparban crossover-nek nevezett, mindkét pályán játszó férfi színészektől, a munkák vállalása előtt az ügynökeikkel próbálják ellenőriztetni a partnerek szakmai előéletét. Mivel azonban ezt az érintettek is tudják, gyakori, hogy a heteró- és a homoszexuális szerepekhez más nevet használnak. Így az ügynökségek a melegpornóban látható szereplők testi jegyei, tetoválásai alapján vezetnek katalógust a kerülendő színészekről, mert a nyílt elutasításukat a diszkrimináció vádja miatt nem szívesen vállalják.

Ezt a képmutató konszenzust rúgta fel Ames, amiért rengeteg dühös reakciót kapott a közösségi médiában, ahol iparági és azon kívüli emberek homofóbiával, az LMBTQ pornósok diszkriminálásával vádolták. Újabb posztokban próbálta megmagyarázni, hogy semmi baja a melegekkel, csak az egészségét próbálja védeni, de ez nem segített rajta. Online zaklatóinak hangneme annyira eldurvult, hogy többen öngyilkosságra biztatták.

Az amerikai járványügyi intézet (Centers for Disease Control and Prevention) 2016-os tanulmányában szerepel egy 2014-es eset, amikor egy 25 éves színész a pornófilm-szerepléshez előírt, kéthetesnél nem régebbi negatív HIV-tesztleletet produkált, csakhogy közben egy magánkapcsolatában mégis megfertőződött. Egészségesnek hitte magát, így a teszt időablakában 12 színésszel és öt magánemberrel szexelt védekezés nélkül, akik közül kettőt tovább is fertőzött. Partnerei közül amúgy egyik sem használta a HIV-fertőzés megelőzését szolgáló profilaktikus szert.

A Daily Beast cikkét, mely alapján ez a lapszemle is készült, a korábban szintén a pornóiparban dolgozó Aurora Snow arról írta, és hosszan részletezi, hogy a pornószínészeket mindenki erősnek hiszi, amiért pénzért a ruháiktól és a gátlásaiktól is képesek megszabadulni, és a testüket, intim sérülékenységüket az egész világnak megmutatják.

Az iparág féltett titka, hogy valójában mennyire törékenyek vagyunk.

Szerinte a pornósok többsége épp azért képtelen nem a lelkére venni a támadásokat, mert azok a legbelső, sötét bizonytalanságaikat erősítik. A mai pornósok ráadásul nem tehetik meg, hogy ne legyenek aktívak a közösségi médiában, így viszont nem tudják nem észrevenni, amikor rájuk uszul a trollsereg.

August Ames
August Ames
Fotó: instagr.am

Amest azonban nem csak a trollok és a vélt homofóbiáján moralizálók találták meg. A pornószínésznő Jessica Drake azért nevezte álságosnak az eredeti posztját, mert szerinte valójában senki nem tudhatja, hogy kamerán kívül ki kivel szexel.

Ez persze nem változtat azon, hogy az embernek érdemes mindent elkövetni, hogy kerülje a fertőzéseket, aki meg történetesen pornózik és így sokkal nagyobb rizikót vállal, nem hibáztatható, ha a partnerei megválogatásával igyekszik minimalizálni a  veszélyt.

Ames halála után mindenesetre a trollok Drake-et is hibáztatni kezdték, hogy ő is tehet róla, így hiába volt a hozzászólása ártatlan és releváns, egy ideig védekezett, aztán inaktiválta magát a Twitteren.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport