A paradicsomba érkeznek, de csak poklot találnak

000 Was3119833
2018.07.21. 11:53

Sorra gyilkolják az utolsó éveiket Jamaikában töltő nyugdíjasokat, derül ki a Guardian cikkéből. 2012 óta 85 főleg kanadai, brit vagy amerikai nyugdíjast öltek meg az országban, ahol a csöndes, békés életet választó időseket két lábon járó bankautomatának néznek a helyi bűnszervezetek. A karibi országban hetente 31 embert gyilkolnak meg, miközben a hatóságok egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a bűnbandákkal. A helyi biztonsági szakértők arra figyelmeztetik a nyugdíjas éveiket Jamaikába tervező embereket, hogy minimum riasztót, kerítést, kamerákat és házőrző kutyákat is vegyenek a ház mellé, de az lenne a legjobb, ha meg sem próbálnak keveredni a helyiekkel.

Nyugdíjas paradicsom, földi pokol

Anarchia tombol az országban, nincsenek törvények, és ezért súlyos árat fog fizetni a gazdaság.

- mondja Percival Latouche, a legnagyobb, Jamaikába visszaköltöző embereket tömörítő szervezet vezetője. Latouche állítása szerint 2000 óta több mint 200 brit, amerikai és kanadai állampolgárt gyilkoltak meg az országban, és csak ő 165-öt temetésen vett részt az elmúlt 18 évben.

Jamaika az emberek fejében karibi meseországként él, ahol gyönyörű a tenger, mindenhol pálmafák, mindenhol szól a reggae, és már a reptéren füvet nyomnak az ember kezébe. Azonban az egykori spanyol, majd brit gyarmat egész történelmét végigkísérte a korrupció, az emberjogi visszaélések és a bűnözés, kezdve az Afrikából elhurcolt rabszolgáktól a karibi kalózokon át a melegekkel szembeni állandó atrocitásokig.

Ugyan korábban az ország legfőbb exportterméke a cukor és a banán volt, később már a bauxit húzta felfelé a gazdaságot. Azonban máig az ország legfőbb bevételi forrása a turizmus, ami a GDP 20 százalékát teszi ki, a legtöbbeknek csak úgy van esélyük pénzhez jutni, ha valahogy sikerül elhelyezkedniük a turizmusban. Vagy éppen a turizmust kihasználva gazdagodnak meg az ide látogatók kárára. Csak összehasonlítás végett, a gazdaságból a második legnagyobb arányt, 14 százalékot a külföldről hazaküldött pénz és más értékek teszik ki.

Windrush-generáció

- így hívják azokat a karibi térségből származó, főleg jamaikai, trinidadi és tobagói briteket, akik a második világháború után érkeztek Nagy-Britanniába a '40-es évek végén. A háború miatt óriási munkaerőhiány volt az Egyesült Királyságban, ezért kifejezetten várták az országba a szegény karibi térség dolgozóit. A BBC áprilisi cikke szerint félmillióan lehetnek az országban, akik a karibi térség, Közép-Amerika, vagy Dél-Amerika északi részének valamelyik országában születtek, és még 1971 előtt érkeztek Nagy-Britanniába, de sokan választották az Egyesült Államokat és Kanadát is.

Az Empire Windrush Tilbury kikötőjében 1948. június 21-én. Az angol munkaerőhiány miatt a karibi térségből hozták a bevándorlókat.
Az Empire Windrush Tilbury kikötőjében 1948. június 21-én. Az angol munkaerőhiány miatt a karibi térségből hozták a bevándorlókat.

A Windrush-generáció első bevándorlói ma már bőven a nyugdíjas éveiket töltik, és sokan közülük az óhazában vesznek házat valahol vidéken, hogy képeslapszerű idillben vonuljanak vissza a világtól. Azonban az utóbbi években komplett bűnszövetkezetek jöttek létre kifejezetten arra szakosodva, hogy ezeket a külföldről ide költöző, vagy éppen hazatérő embereket kifosszák, zsarolják, elvegyék mindenüket.

Már a reptértől figyelik őket

A brit sajtót is körbejárta az egyik legfrissebb jamaikai eset. A 71 és 74 éves Gayle és Charlie Anderson Jamaika fővárosának, Kingstonnak egy külső kerületében, a dimbes-dombos Mount Pleasentben vették meg álmaik otthonát. Az 55 éve házas pár hosszú évek óta építgette a házát Jamaikában, egy éve költöztek a szigetre, de a férfinek bankkártyacsalás miatt többször is vissza kellett utaznia.

Az idős párt holttesteit idén júniusban találták meg megégve, összeszurkálva. A házukat is felgyújtották.

Utólag kiderült, hogy a bankkártyacsalás valójában zsarolás volt, helyi bűnözők szálltak rá az idős párra, akik azonban később értesítették a hatóságokat emiatt. Minden egyes alkalommal ruhákat, ételt, iskolai felszerelést és más hasznos dolgokat hoztak Jamaikába, amelyeket mindig a helyi közösségnek adtak.

Gayle és Charlie Anderson nemrég mentek nyugdíjba és költöztek Jamaikába
Gayle és Charlie Anderson nemrég mentek nyugdíjba és költöztek Jamaikába
Fotó: Foreign and Commonwealth Office

Nagyon jól gondolják meg, hogy mennyire próbálnak beilleszkedni a vidéki közösségekbe úgy, hogy csak rövid ideje élnek az országban.

- ezt Mark Shields, korábbi jamaikai rendőrfőkapitány nyilatkozta a Guardiannek, aki szerint a tehetős, de naiv hazaköltözők kiemelten nagy veszélynek vannak kitéve az országban. A hazaköltözőkre ugyanis komplett bűnszervezeti rendszer épült ki, és már a megérkezésük pillanatában óvatosnak kell lenniük. A rendőrség többféle technikát is ismert, amellyel direkt az idősekre utaznak:

  • bérelt autóban várakoznak a kingstoni vagy Montego Bay-i reptérnél, ahol kiszemelnek egy idősebb embert vagy párt, egészen hazáig követik, aztán kirabolják őket
  • a már egy ideje ott lakó nyugdíjasoknál kifigyelik, mikor kapják meg a kanadai, brit vagy éppen amerikai nyugdíjukat, és utána törnek be hozzájuk
  • poggyászkezelők és taxisok előre leadják a drótot a bűnözőknek, ha tudomást szereznek arról, hogy épp most költözik haza egy idős ember vagy pár
  • egyeseket pedig folyamatosan zsarolnak, vagy szimplán csak több pénzt kérnek el egy egyszeri munkáért, mint amennyiben megegyeztek

Utóbbi okozhatta a 63 éves Delroy Walker halálát is. Testvére azt nyilatkozta, hogy Walker éppen kifesttette a sziget északi részén lévő Tower Isle üdülővárosban vett házát, azonban a festést végző férfi valamiért meggyilkolta. A testvér szerint az lehetett a probléma, hogy a helyiek úgy tekintenek a brit, kanadai és amerikai nyugdíjasokra, mint akiknek biztos nagyon sok pénzük van, ezért valószínűleg Walker megegyezett egy árban a festésért, amiért a férfi mégis többet akart kérni, és a nézeteltérés végül gyilkossággal végződött.

Becslések szerint közel 30 ezer ember élhet Jamaikában, akik nyugdíjasként költöztek vissza a szigetre, de 1990 óta ez a szám folyamatosan csökken, éppen a közbiztonsági állapotok miatt. És az egyre romló biztonság kevesebb turistához vezet, a kevesebb turista pedig az egyik fő bevételi forrásra, így az egész gazdaságra lesz borzalmas hatással.

Borítókép: AFP

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport