Erős földrengés volt Mexikóban

GettyImages-919131700
2018.02.17. 07:58 Módosítva: 2018.02.17. 15:22

Erős, 7,2-es fokozatú földrengés volt szombaton Mexikó déli és középső vidékén, kisebb károk keletkeztek, de az első jelentések nem szóltak áldozatokról, írja az MTI.

A földmozgás epicentruma a déli Oaxaca szövetségi államban lévő Pinotepa Nacional településtől 11 kilométerre délkeletre, 43 kilométeres mélységben volt.

Luis Felipe Puente, a katasztrófavédelem helyi vezetője azt mondta, hogy Oaxaca, Chiapas, Michoacán és Puebla szövetségi államban, valamint a fővárosban, Mexikóvárosban a hatóságok még vizsgálódnak. Az első nagyobb földrengést még 59 utórengés kísérte.

Alfonso Navarrete belügyminiszter azt mondta: Oaxaca államban az épületekben kisebb károk keletkeztek, és százezer ember maradt áram nélkül. Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a földnek csapódott a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult. A helikopteren ült Alejandro Murat, Oaxaca kormányzója is.

A balesetben 13 ember halt meg, de sem a miniszter, sem a kormányzó nem sérült meg komolyabban. Az áldozatok azok voltak, akik a helikopter érkezésére vártak és a leszállóhely közelében várakoztak.   

A Pemex nemzeti olajvállalat szerint berendezéseik rendben vannak, beleértve legnagyobb finomítójukat, amely 386 kilométerre fekszik az epicentrumtól.

Tavaly szeptemberben két erős földrengés 471 halálos áldozatot követelt Mexikó középső és déli vidékén, és megrongált 184 ezer épületet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport