Ketten meghaltak egy kentuckyi iskolai lövöldözésben

2018.01.23. 16:25 Módosítva: 2018.01.23. 19:57

Lövöldözés volt ottani idő szerint kedd reggel körül egy Kentucky délnyugati részén lévő középiskolában, a támadásnak két halálos áldozata és tizenkilenc sérültje is van – írja az Independent.

Matt Bevin, az állam kormányzója a tragédia után nem sokkal Twitteren erősítette meg, hogy az incidens során egy ember életét vesztette, valamint az is kiderült, hogy a lövöldözőt már letartóztatták és több sérült is van. 

Azóta kiderült, hogy a tettes 15 éves, a lövöldözésben pedig ketten meghaltak tizenkilencen pedig megsérültek, közülük tizennégyen golyó által, míg öten vélhetően menekülés közben. Hét embert szállítottak kórházba, néhányukat helikopterrel, az iskola többi diákját pedig busszal egy közeli iskolához szállítják, hogy a szüleik hazavihessék őket.

A kormányzó azóta újabb közleményt is adott ki, melyben azt írta, hatalmas tragédia történt és szinte elképzelhetetlen, hogy egy ilyen kicsi, összetartó közösségben egyáltalán megtörténhet ilyesmi.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport