Halálos áldozata is van egy svéd tömegverekedésnek

2018.01.22. 10:24

Több sérültje és egy halottja is van annak a tömegverekedésnek, ami a svédországi Helsingborg városában tört ki szombat éjjel, három fiatalt már letartóztattak az ügyben – írja a Local.

A rendőröket este 11 körül hívták ki a helyszínre, azonban mire kiérkeztek, már jócskán elfajultak a dolgok, egy embert még a helyszínen halottnak nyilvánítottak, egy másikat komoly, egy harmadikat pedig könnyebb szúrt sebekkel szállítottak kórházba. Mindhárman 19 és 24 év közöttiek voltak.

Vasárnap három fiatalt tartóztattak le az incidenssel kapcsolatban, köztük egy 17 éves fiút, aki a gyanú szerint elkövethette a gyilkosságot, valamint a másik két áldozatot is ő szúrhatta meg. Később még két gyanúsítottat tartóztattak le, őket szintén gyilkossági kísérlettel vádolják.

A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy mi okozta a tragédiába torkolló tömegverekedést. A szemtanúk szerint hét-nyolc ember vett részt a verekedésben, a rendőrök azonban ezt egyelőre még nem erősítették meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport