Erős földrengés volt Jáván

2017.12.15. 19:55

Erős földrengés rázta meg az indonéz fővárost, Jakartát, és más településeket a sűrűn lakott Jáván, több ember halálát okozva, írja az AP hírügynökség

A hatóságok cunamiriasztást adtak ki a jávai partokra, az emberek pánikolva rohantak ki az épületekből, a helyi televízió nagy forgalomról számolt be az utakon, ahogy az emberek tömege hagyta el a parti területeket. 

A helyi katasztrófaelhárítási hivatal szóvivője, Sutopo Purwo Nugroho azt nyilatkozta, hogy halottak is vannak, de nem tudott egyelőre részletekről beszámolni. Azt is mondta, hogy épületek omlottak össze Tasikmalaya városában és több nyugat-jávai területen. 

Az erős remegést 20 másodpercig lehetett érezni. Az amerikai földtani társaság szerint 6,5-ös volt a rengés, és 56 kilométer mélyen volt a szárazföld alatt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport