Tovább tartanak nyitva a posták az adóbevallás miatt

2018.05.22. 14:39

Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján - közölte a Magyar Posta az MTI érdeklődésére kedden.

A tájékoztatás szerint a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, Budapesten éjfélig működik a Nyugati téri 62-es posta, a Mammut bevásárlóközpontban a 114-es posta 21 óráig, a Keleti pályaudvar mellett lévő 72-es posta pedig, mint mindig 0-24 órában elérhető.

Az szja-bevallás megváltozott rendje - a NAV által elkészített elektronikus bevallások - miatt a korábbi évekhez képest 2017-ben is jóval kevesebben adták fel postán a bevallásukat, az idén is csökkenő tendenciára számít a Magyar Posta.

A társaság adatai szerint 2017 tavaszán május 22-ig mintegy 350 ezer, míg az elektronikus bevallás bevezetése előtti évben, 2016-ban csaknem 2 millió személyijövedelemadó-bevallást adtak fel postán az ügyfelek.

A NAV által készített, elektronikus bevallás-tervezetet is kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni. Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem módosítanak a dokumentumon, automatikusan bevallássá válik a tervezet, akkor is, ha nem hagyják jóvá. Az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek azonban ki kell egészíteniük és jóvá kell hagyniuk a NAV ajánlatát, az nem válik automatikusan bevallássá.