Rogán rejtőzködő bizalmasa beszállhat a gázbizniszbe

rogan antal ugyved kertesz balazs cover
2018.09.26. 08:37 Módosítva: 2018.09.26. 09:46

A Rogán Antal bizalmasaként az Index cikke nyomán ismertté vált Kertész Balázs új üzletbe fogott: gázkereskedelmi profilú céget alapított Monavis Energy Zrt. néven – írja a 24.hu.

A gázkereskedő alapítója tulajdonképpen a Monavis Holding Zrt. – aminek megalapításáról a Magyar Narancs számolt be először –, de ennek vezérigazgatója és egyedüli részvényese is Kertész Balázs, így közvetetten a gázkereskedő is az övé.  A Monavis Holdingról a cégadatok alapján vagyonkezelőként működik, vagyis más cégeket fog majd össze, azok nyeresége csapódik le a júliusban bejegyzett holdingban. A Monavis Energyn kívül eddig csak a Monavis Consulting jött létre még korábban, vagyis nem kizárt, hogy számíthatunk további leányvállalatok alapítására. 

Mindhárom Monavis-cég székhelye az Aulich utca 3., ebben az épületben található már évek óta a Monavis Consulting irodája is, ami különös körülmények között került a cég tulajdonába. A ház előtt pedig az Index korábbi cikkéhez lefilmezték Habony Árpádot, Rogán Antalt, Kertész Balázst, valamint energetikában is érdekelt grúz üzletembereket és expolitikusokat. A társaság elkapott beszélgetésében egy grúziai erőmű terve sejlett fel, és a külgazdasági ügyleteket finanszírozó magyar kormánybank, az Eximbank neve is előkerült.

Kertész Balázs nem teljesen új versenyző az energetikai bizniszben, felügyelőbizottsági tag az ország biztonsági tartalékáról gondoskodó Magyar Szénhidrogénkészletező Szövetség évi 8 milliárd forint forgalmú cégében, az Opal Szolgáltató Zrt.-ben (amelynek Bártfai Bélával, az állami vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea férje a vezérigazgatója). Kertész Svájcban is otthonosan mozog, bejegyzett lakhelye Zug, ami a magyar energetikai biznisz fellegvára, oda van bejegyezve a MET Holding AG, a magyar kormány által engedélyezett gázüzleten óriásit kaszáló csoport anyavállalata. 

A svájci lakcím ellenére Kertész sajtóbeszámolók szerint mostanában sűrűn megfordul Budapesten, a Magyar Narancs rábukkant a Gellérthegyen, a Rezeda utca egyik luxusvillájában, de látták Tiborcz István BDPST nevű ingatlanos cégének ugyancsak gellérthegyi székhelyén is.

Borítókép: szarvas / Index.