Péntektől vámot kell fizetni a Harley Davidson motor és a Levi's farmer importja után

2018.06.20. 15:02

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy péntektől 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékek esetébe 15 százalékos vámtarifát kell majd fizetni. A vámot az olyan USA-ból importált termékek esetén kell majd megfizetni, mint például a Harley-Davidson motorjai, a Levi Strauss & Co. farmerjei vagy az amerikai whiskey-k – írja a Bloomberg.

GettyImages-965625974
Fotó: Scott Olson

Az intézkedés válasz az USA által kivetett vámokra (vas esetében 25 százalék, az alumínium esetében 10 százalék), amiket az EU szerint nem az USA által hivatalosan bemondott nemzetbiztonsági szempontok, hanem puszta protekcionizmus motivált.

Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos azt mondta, nem akartak ebbe a pozícióba kerülni, de az USA egyoldalú és jogalapot nélkülöző intézkedése nem hagyott nekik más választást. Az EU vámjai nagyjából 200 árukategóriára vonatkoznak, többek között kukoricára, rizsre, narancslére, cigarettára, szivarra, pólókra, kozmetikumokra, hajókra és fémre.

Az EU egy második körös ellenvám kivetését is felvetette, ez összesen 3,6 milliárd eurónyi amerikai termékre vonatkozna, a vám mértéke pedig 10 és 50 százalék között mozogna.