Erdogan arra kéri a törököket, hogy mentsék meg a lírát

2018.05.27. 09:52

Elég elkeseredett lépésre szánta rá magát Recep Tayip Erdogan török elnök, hogy elkerülje az országát fenyegető valutaválságot: egy szombati nagygyűlésen arra kérte a híveit, hogy váltsák át a dollárban és euróban tartott pénzüket lírára, így nyomva föl a török pénznem árát. 

Ahogy arról korábban írtunk, Törökország éppen egy pénzügyi válság szélén táncol, a török lakosság és cégek úsznak a dollárban felvett hitelekben, az infláció 11 százalékos, ez pedig a régiós bizonytalanságokkal és Erdogan egyre autoriterebb fordulataival eldurvuló török belpolitikával együtt arra ösztönözte a befektetőket, hogy eladják a török lírájukat. A török valuta értéke így folyamatosan csak esik, ebben az évben már 20 százalékot vesztett az értékéből, az elmúlt napokban pedig még meredekebb zuhanásba kezdett. 

Szerdán a török jegybank bejelentette, hogy válságintézkedésként 300 bázisponttal 13,5-ről 16,5 százalékra emeli az alapkamatot. Akkor úgy tűnt, valamennyire lassította a líra zuhanását, de aztán megint esni kezdett az árfolyam. Gazdasági elemzők szerint ezért június elején a jegybank még legalább ennyivel emelni fogja a kamatlábat, és még az se biztos, hogy elég lesz. 

Erdogan pedig addig is a nép segítségét kéri. Szombaton a hívei előtt a kelet-törökországi Erzurum városában tartott fórumán azt mondta: 

Testvéreim, akiknek van egy kis dollár vagy euró bevarrva a párnacihába. Váltsátok át a pénzeteket lírára! Együtt véget vetünk ennek a játéknak.

A játék alatt persze Erdogan, megbízhatóan populista vezetőként nemzetközi összeesküvést ért, a kormány narratívája szerint természetesen (eddig nem nevesített) pénzügyi körök összehangolt támadást indítottak Törökország ellen, amiért persze "nagy árat kell majd fizetniük ezért". 

Egyelőre viszont inkább a törökök azok, akik fizetnek, egyre többet. Éppen ezért nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt arra buzdítani azokat, akiknek még van némi stabil befektetése, hogy váltsák azt át az értékét villámgyorsan vesztő lírára. Bár Erdogan leghűségesebb híveire talán hathat a kérés, de ezzel az elnök azt is jelezte, hogy továbbra sincs igazából megoldásuk a bajra, ami másokat akár arra is ösztönözhet, hogy biztos, ami biztos, még több pénzüket mentsék dollárba vagy euróba. 

Erdogannak és kormányának különösen rosszul jön most ez a válság, egy hónap múlva ugyanis választások lesznek Törökországban. Az egyre autoriterebb, újságírók, ellenzékiek és katonák százait bebörtönző, az országot a 2016-os puccskísérlet óta szükségállapotban tartó elnök annyit már megígért, hogy ha győznek, akkor rendbe teszik a gazdaságot, csökkentik a külföldi adósságot és az inflációt.