Áder János: 2030-ra 90 százalékban tiszta energiánk lesz

2018.05.23. 22:48
A legnagyobb hazai energiaipari cégek óriási napelemparkokat fejlesztenek. Áder János ma két szintén méretes, de teljesen magánfinanszírozású, állami és uniós forrás nélkül épülő naperőművet adott át. A tulajdonosok a TriGránit-csoport egykori vezetői.

Áder János köztársasági elnök Vas megyében, Csepreg és Vép települések közelében adott át ma két naperőművet. A Solar Markt befektetői csoport 150 ezer m2 összterületű, 32 ezer panelt magában foglaló naperőművei kihasználatlan ipari területen fognak „zöld” energiát termelni.

A gazdaságilag sikeres naperőműprojektek általában ilyen barna mezős területeken épülnek, a mezőgazdasági művelésre alkalmas területeken ugyanis nem éri meg fejleszteni, a valamelyest rekultivált ipari telepek „betáp”-rendszerei, vagyis a gazdaságos eljutás a fővezetékig viszont nagyon nagyban segíti a megtérülési matekot.

Az államfő álmai

Áder János szerint a Magyarországon tervezett energetikai beruházások megvalósításával a megtermelt elektromos áram 90 százalékát szén-dioxid-mentesen állítják majd elő 2030-ra. Az államfői matekba Paks II. is benne foglaltatik, mint tiszta energia, de Mészáros Lőrinc lignites Mátrai Erőműve, amely ma a második számú erőmű már aligha fér bele.

Áder szerint mindez azért fontos, mert a megújuló energiák és az atomenergia felhasználásának bővítése nélkül nem érhetők el azok a célok, amelyeket a párizsi klímamegállapodás kitűzött.

Aranyláz

Magyarországon jelenleg elképesztő mennyiségű naperőmű-projekt zajlik, ezekről itt olvashatnak részletesebben, Áder maga úgy kalkulál, hogy 2014-hez képest 2030-ra hússzorosára növekedhet a beépített naperőmű-kapacitás.

A csepregi-vépi projekt kapcsán Áder János kiemelte: ez az első olyan erőmű, amely állami és uniós támogatások nélkül, tisztán magántőkéből és banki hitelek felhasználásával épült meg.

A beruházás állítólag 12 év alatt térülhet meg.

Na de kinek?

A cégregiszter alapján a projekt tulajdonosai, a TriGránit csoportból ismert befektetők,

  • többségben van Mécs Imre, a nemrég elhunyt Demján Sándor egyik legfontosabb bizalmi embere, pénzügyi igazgatója,
  • mellette tulajdonostárs Szabó Zsolt, a Demján-féle vezetői kör másik kulcsembere,
  • tulajdonos továbbá egy Soós Szabolcs nevű üzletember.

Arról nincs információnk, hogy a vélhetően költséges fejlesztés összesen mennyi hitelből valósul meg, de a projektcég számlavezetője a Gránit Bank.

További tervek

Az avatáson Pusztai Péter, a Solar Markt Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a csepregi és a vépi naperőmű együttesen 2500 háztartást, 8-10 ezer embert képes ellátni elektromos árammal. Az ügyvezető azt is elárulta, hogy további naperőművek építését tervezik Kőszegen és Söjtörön.