Magyar Idők: 12-13 százalékos keresetemelés lesz a versenyszférában

2018.04.20. 06:03

A várakozásoknál lényegesen magasabb, átlagosan 12-13 százalékos keresetemelés lesz idén a versenyszférában, a bértárgyalások a legtöbb helyen már lezárultak - írja érdekképviseleti forrásokra hivatkozva a Magyar Idők. A lap hozzáteszi: régiónként és ágazatonként jelentősen eltérhetnek az arányok.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a lapnak azt mondta, egyre kevesebb cég látja úgy ma már, hogy az olcsó munkaerő a versenyképesség titka, inkább a hatékonyságnövelésen a hangsúly. Ezzel párhuzamosan felértékelődik a munkaerő megtartása, amelynek egyik legfontosabb eszköze a vonzó fizetés.

Hozzátette: az állam a járulékok mértékével, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével tud hatni a versenyszféra bérezési folyamataira, a kötelező és adható béremelések forrását ugyanakkor a cégeknek kell megtermelniük, erre pedig a kedvező gazdasági helyzet, a fogyasztás és a kereslet erőteljes emelkedéséből adódó bevételemelkedés ad fedezetet. Szerinte az átlagosan 12-13 százalékos bérfelzárkózás a következő években is fennmarad.

A Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda várakozásai szerint is 12-13 százalékot emel idén átlagosan a versenyszféra. Ebből 10 százalék körül alakul az alapbérek felzárkóztatása, a további 2-3 százalékpontot pedig a béren kívüli juttatások, valamint a pótlékok emelése jelenti. A legnagyobb emelést – a tavalyihoz hasonlóan – az alacsony keresetűek kapják, de a nagyobb tudást igénylő munkakörök sem maradtak ki a felzárkóztatásból.

Mészáros a lapnak azt is mondta, hogy régiós összevetésben a kelet-magyarországi cégek dolgozói százalékos arányban ugyan többet kapnak, ám a jobban megfizetett nyugat-magyarországi alkalmazottak keresete is nő, így a különbségek az országon belül érdemben csak nagyon lassan csökkennek. Ahol nagyon alacsonyak voltak a bérek, vagy évek óta elmaradt a keresetek rendezése, ott jelentősen javul a dolgozók anyagi helyzete – például az édesiparban, ahol 20-30 százalékos emeléssel számolhatnak átlagosan a munkavállalók.

Az állami vállalatoknál a hároméves bérmegállapodás szerint januártól átlagosan 10 százalékkal magasabb fizetést kapnak a dolgozók, emlékeztetett Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Magyar Idők: 12-13 százalékos keresetemelés lesz a versenyszférában

Kamarai és szakszervezeti elnökök nyilatkozták ezt a bértárgyalások vége felé.

189 · Apr 20, 2018 06:03am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments