Kína szívesen megépítené a svéd-dán alagutat

2018.02.25. 20:33

Egy kínai cég bejelentkezett a svédországi Helsingborg és a dániai Helsingør közé tervezett, úgynevezett HH-alagút megépítésére – írja a Local dán kiadása a News Øresund értesülése nyomán.

Az alagút ötlete már többször felmerült, mi tavaly nyáron írtuk meg, hogy a két ország kormánya tárgyalásba kezdett a megvalósításáról. A két várost jelenleg komp köti össze, ha megépülne a tervezett alagút, ez lenne a második út a két ország között a Koppenhága és Malmö között 2000-ben megnyitott Øresund híd után.

A helyi lap úgy tudja, a China Railway Tunnel Group (CRTG) nevű cég a tél folyamán kapcsolatba lépett a helsingborgi városvezetéssel, felmérték a terepet, betekintettek a projekt eddigi dokumentációjába, és hamarosan letesznek egy az asztalra egy jelentést az alagút megépítésének technikai részleteiről.

A CRTG a világ egyik legnagyobb vasútépítő cégének számító, kínai állami többségi tulajdonban lévő China Railway Group Limited leányvállalata. A kínai kivitelezés ötlete egyébként néhány hete a tervezett észt-finn alagút kapcsán is felmerült, de persze nem kell messzire mennünk, ha a kínai vasútépítési hajlandóságra keresünk szemléletes példát.