Microsoft-botrány: Pont a NAV-nál bukhatott ki egy elcsalt közbeszerzés

Screen Shot 2018-01-22 at 9.15.37 AM.png
2018.01.22. 08:51

Etikai vizsgálatot folytatott le nemrég a Microsoft, ami után nyilvános indoklás nélkül a legdurvább eszközhöz fordult a cég, és kirúgta a nagy magyar kormányzati beszállítóinak döntő részét. Távozott Sagyibó Viktor is, aki 2016 elején a Microsoft Hungary  kormányzati üzletágat vezette, de ma már miniszteri biztosként Lázár János mellett dolgozik a Miniszterelnökségen.

Sagyibó Viktor
Sagyibó Viktor
Fotó: Bruzák Noémi

A Microsoft amerikai részlege még a kitiltási botrány kapcsán nézte át, hogy magyarországi partnereik révén érintettek lehetnek-e lefizetésekben, elcsalt közbeszerzésekben vagy más illegális húzásokban, írja a Napi.hu saját információira hivatkozva. Elsőként pont egy óriási NAV-os közbeszerzés szúrt nekik szemet, ahol a szerződés valós és papírokon feltüntetett összege között több százmillió forintos különbséget találtak, és a hiányzó összegről máig nem derült ki, hogy pontosan kikhez került. 

Egy nagy, 43 milliárdos, 2013-as keretszerződés  2014. májusi részéről van szó, ahol a szerződésben az adóhatóság többek között több mint tízezer Office és 15 ezer WindowsPro SNGL szoftverre kötött szerződést. Az újság szerint az nem teljesen világos, hogy simán csak drágábban adták el a termékeket, aztán tűnt el a pénz, vagy a valóságban nem is adtak el ennyi szoftvert. Romániában hasonló botrány volt nemrég, ami kormányválságot is hozott, ott valószínűleg csak drágábban vette meg az állam a cég termékeit.  

Érdekes még, hogy a cég korábbi vezérigazgatója, Papp István is az államhoz igazolt át magas beosztásba, ő öt év után került át a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) üzletfejlesztési elnökhelyettesi székébe még 2016-ban. Innen viszont mára távozott Linkedin-adatlapja szerint. A 24.hu szerint az ő hivatali ideje alatt történt húzásokat vizsgálta az amerikai Microsoft.

Vida Ildikó akkori NAV-elnököt egyébként 2014 őszére már ki is tiltották az USA-ból. Ennek kapcsán még érdekesebb, hogy a magyar ügyészség később azt mondta: az amerikai félnek semmilyen konkrét információja nincs magyarországi korrupcióról. 

A kitiltási ügy kapcsán egyébként per is lett egy korrupciós kísérletnek tűnő húzásból. Az ügyészség 2015 decemberében, egyévnyi nyomozás után vádat emelt Tábor Viktor ellen, aki szerintük

vesztegetést színlelve befolyással üzérkedett.

Tábor 2014-ben ugyanis állítólag azt mondta a Bunge lobbistájának, Torba Tamásnak, hogy el tudja intézni, hogy 27-ről 5 százalékra csökkenjen az étolaj áfája, illetve hogy a cég egyik versenytársának áfaigénylését visszatartsák.

Tábor állítólag azt mondta, ismeri Heim Pétert, a kormánynál nagyon jól fekvő Századvég Gazdaságkutató elnökét, aki elintézi a dolgot, csak egy konkrétan megnevezett alapítványnak kell fizetni kétmilliárd forintot, az összeg részben vezető beosztású hivatalos személyek megvesztegetésére kellett volna.  Az ügyet legutóbb épp újra kellett kezdeni, itt olvashat róla bővebben.

A NAV-nak egyébként tényelg nem mehet igazán jól a közbeszerzés, mi pont nemrég bukkantunk rá egy erősen megbuheráltnak tűnő, milliárdos nyomtatós közbeszerzésükre.